Ambrus
-1 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Szabályosan parkoló nő lett az Alkotás úti BKK-s szívatás újabb áldozata

BJASZ20160127002
2016.09.05. 09:05

Ahogy azt korábban megírtuk, a BKK az iskolakezdésre időzítette húsz villamosmegálló átépítését, így azóta óriási dugó van csúcsforgalomban Dél-Budán, így például az Alkotás úton is, ahol a 61-es villamosok helyett pótlóbuszok járnak.

A felújításnak egy autós is áldozatául esett, történt ugyanis, hogy augusztus végén Pásztor Szilvia szépen leparkolt 16 éve megszokott helyére az Alkotás úton, majd egyszer csak kapott egy telefont, hogy 15 perce van odaérni az autójához, különben elszállítják. Kiderült, szabálytalan helyen parkol: a BKK ugyanis állítása szerint minden figyelmeztetés nélkül ideiglenes pótlóbusz-megállót telepített az út azon szakaszára, ahol ő is állt.

A nő a Magyar Nemzetnek elmondta, a közterület-felügyelet emberei közölték vele, fotókkal tudják bizonyítani, hogy az autója tiltott helyen áll, és örüljön neki, hogy odaért időben, különben még az elszállítás költségeit is neki kellene megfizetnie, így viszont megússza 10 ezer forintos büntetéssel.

Pásztor hiába mondta, hogy a BKK semmilyen figyelmeztetést nem rakott ki arról, hogy ideiglenes buszmegállót telepít a szakaszra, közölték vele, ha nem tudja fotóval bizonyítani, hogy amikor leparkolt, még nem volt kihelyezve a tiltó tábla, akkor hiába fellebbez, bizonyosan veszíteni fog, és a bírság összege is magasabb lesz. De ki az az ember, aki lefotózza a saját autóját, amikor leparkol?

A lap megkereste a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságot az ügyben, de csak általános válaszokat kaptak arról, hogy utólag nem vizsgálhatják a körülményeket. Ha a panaszos vitatja a bírságot, akkor forduljon az illetékes hatóságokhoz. A Magyar Nemzet kereste a BKK-t is, hogy értesítették-e időben a lakosságot a változásról, és hogy mikor kerültek ki a tiltó táblák, de választ lapzártáig nem kaptak.