Ivett, Frida
6 °C
16 °C

Mozgássérültet raboltak ki szegedi tinédzserek

2016.09.09. 09:59

Rablás miatt vádat emeltek két 16 fiú és egy 15 éves lány ellen, akik május 18-án kiraboltak egy mozgáskorlátozott fiút Szegeden. 

A társaság ugyanazon a buszon utazott a fiúval, majd ugyanabban a megállóban szálltak le, ahol aztán körbefogták és elvették a karóráját, illetve a fülhallgatóját. Az egyik vádlott már a buszon kinézte magának a mankóval közlekedő fiú arany karóráját. 

A buszmegállóban először csak annyit kért, hogy hadd próbálja fel az órát, de miután erre nem volt hajlandó, az egyik fiú rámozdult a felső testével, miközben a lány hangosan erősködött az óra átadásáról. A fiú végül átadta a karórát, majd a társaság ezen felbátorodva a fülhallgatóját is elkérte kipróbálásra. Mivel a társaság erőfölényben volt, végül azt is átadta.

Az elkövetők ezután 60 forint aprót dugtak a zsebébe, hogy ezzel ki is van fizetve az óra és a fülhallgató.

A három elkövető ellen csoportosan, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével indítottak vádat.