Ivett, Frida
6 °C
16 °C

Az egyházak tanácsa is veszélyben látja a kereszténységet

2016.09.10. 08:22

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöksége arra kéri a tagegyházak gyülekezeteit, hogy vasárnapi istentiszteleteiken imádkozzanak Magyarország és Európa keresztyénségének megmaradásáért és megújulásáért – írja az MTI.

A MEÖT szerint a háborúk nemcsak egyes országok, hanem a világ minden népének békéjét feldúlják, a környezetszennyezés pedig a Föld egyre nagyobb területét teszi lakhatatlanná. A háborúk, a környezeti és gazdasági nehézségek következtében megállíthatatlan embertömeg indult el Európába.

Könyörögjünk közösen, hogy mindenki a saját országában élhessen békében, hogy ne kelljen ezreknek útra kelniük

– írja közleményében a MEÖT, amely 1943-ban alakult, tagegyházai között van a magyarországi református, evangélikus, baptista, metodista, anglikán és pünkösdi egyház, illetve öt ortodox egyházi szervezet.

"Imádkozzunk az ébredésért, megtérésért, a keresztyénség eszméléséért és népünk megtartatásáért Istenhez, hiszen hisszük, hogy egyedül ő képes megváltoztatni az emberi szíveket és helyreállítani a békét."

Megosztott az egyház

Ahogy korábban írtuk, a menekültválság megosztja a magyar egyházakat is. Vezetőik, Ferenc pápa és Orbán Viktor között őrlődve és lavírozva, menekültügyben testületileg a hallgatást választották, a kvótanépszavazáshoz közeledve azonban egyre több az egyháziak részéről is az egyéni megszólalás. Ezek között a kormánypolitika melletti egyértelmű kiállás és a migránsellenes kampány kritikái egyaránt megjelennek.

Közben a magyar kormány a héten keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot hozott létre, és egyúttal a közel-keleti zavargásokból is a keresztényellenes megmozdulásokat emelték ki, illetve az onnan érkező menekültek által okozott kulturális erózió veszélyét. Ezzel az attitűddel látszik egybecsengeni az elvileg a politikától független MEÖT mostani felhívása is.