Mihály
2 °C
16 °C

Végre van rendes címer bizottságunk is!

2016.09.13. 16:59
Ez már önmagában remek hír - hát még az, hogy Semjén Zsolt vezeti. A feladata pedig az, hogy segítse a helyi és nemzetiségi önkormányzatok jelképeinek szakszerű megalkotását.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vezetésével és heraldikai szakértők - Bertényi Iván és Pandula Attila professzorok - részvételével megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Címer Bizottság az Országházban kedden.

Az MTI számol be Semjén Zsoltnak az alakuló ülésen elmondott elnöki köszöntőjéről, melyben a kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta a szimbólumok fontosságát a közösségek életében, identitásuk kialakulásában és megerősítésében. Kifejtette, hogy a testület munkájával ehhez kíván segítséget nyújtani. A Nemzeti Címer Bizottság első ülésén elfogadta ügyrendjét, majd a Felsőlajos, Szombathely, Kiskunlacháza, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye címerével kapcsolatos javaslatokat tárgyalta meg.

A testület évente legalább négy alkalommal vizsgálja heraldikai szempontból a bizottság elé terjesztett önkormányzati címertervezeteket. Szükség esetén ajánlásokat, javaslatokat fogalmaz meg, valamint segítséget nyújt a heraldikai szabályoknak megfelelő jelképek megalkotása érdekében.

A kormány a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi törvény felhatalmazása alapján egy júniusi rendeletében intézkedett a Nemzeti Címer Bizottság felállításáról.