Jogerősen felmentették Tasnádi Pétert

2016.09.14. 13:54

A Fővárosi Ítélőtábla másod fokon, jogerősen is felmentette Tasnádi Pétert egy igazságügyi szakértő megvesztegetésével kapcsolatos vád szerdán kihirdetett ítéletében. A pénteken szabaduló, egy másik ügyben emberölés miatt hét év szabadságvesztésre ítélt Tasnádit azzal vádolta az ügyészség, hogy 2006-ban hárommillió forintot adott egy orvos szakértőnek azért, hogy egy ellene folyó másik eljárásban számára kedvező szakvéleményt adjon, írja az MTI.

Az ügyben csak 2011-ben emeltek vádat, majd az elsőfokú bíróság felmentette Tasnádi Pétert és két vádlott-társát, az állítólagosan megvesztegetett szakértőt és azt az ügyvédet, aki a vád szerint a vesztegetési pénz egy részét átadta. Három évvel később Tasnádi Péter és az ügyvéd vonatkozásában hatályon kívül helyezte a nem jogerős ítéletet és új eljárást rendelt el. Csak az orvos szakértő felmentése emelkedett jogerőre. Ezután egy másik elsőfokú bíróság mentette fel Tasnádit és az ügyvédet, fellebbezések folytán azonban ismét másodfokra került az ügy.

Szerdán a megismételt másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtáblán az ügyész ismét az ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú eljárás harmadszori lefolytatását kérte. Ugyanakkor a megvádolt ügyvéd védője szerint már csak azon folyhat a vita, hogy bizonyítottság vagy bűncselekmény hiányában mentsék fel védencét.

Tasnádi Péter szánalmasnak nevezte az eljárást, ártatlanságát hangoztatta. Azt mondta, csak azért volt szükség a perre, hogy a börtönben ne kapjon kedvezményeket. A másik vádlott ügyvédje is felmentést kért.

A Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú ítéletében kisebb pontosításokkal helyben hagyta és jogerőre emelte az elsőfokú, felmentő ítéletet.