Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Volt érvényes engedélyük a gödöllői balesetben érintett pilótáknak

2016.09.20. 13:52

A Bors keddi cikkében azt állította, hogy a négy ember halálát okozó gödöllői repülőgépbalesetben érintett Piper gépet vezető B. Zsoltnak nem volt kereskedelmipilóta-engedélye, azaz nem vihetett volna magával sétarepülésre utasokat.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal ezután azt közölte, hogy mind a pilóták, mind a repülőgépek rendelkeztek érvényes engedélyekkel. Az NKH közölte, hogy közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit, annak lezárultáig nem adnak ki további információkat.

Mint ismert, vasárnap reggel két kisgép összeütközött Gödöllő és Isaszeg között. Az egyik gép ejtőernyősöket szállított, akik meg az ütközés előtt kiugrottak, de a pilóta szörnyethalt. A másik gépen két felnőtt egy gyerek utazott. A gép a gödöllői arborétumba zuhant, az utasok nem élték túl a szerencsétlenséget. A Blikk úgy tudja, hogy a Piper utasa egy édesanya és 10 éves kisfia volt, aki születésnapjára kapta a sétarepülést.

Az NKH vasárnap felfüggesztette a gödöllői repülőtér üzembentartási engedélyét, az oda leszálló vagy onnan felszálló gépek közt ez volt idén a harmadik halálos baleset.