Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Furcsa dolgokat látott a robbantásnál a két rendőr mögött sétáló szemtanú

DBZOL20160925011
2016.09.26. 06:57 Módosítva: 2016.09.26. 14:31

Megszólalt a Népszabadságnak az a szemtanú, aki közvetlenül a két rendőr mögött sétált a Teréz körúton, amikor a szombat esti robbantás történt.

Kleb Attila és párja egy ismerősük koncertjére indultak. A két rendőr mögött sétáltak a Teréz körúton, majd letértek a Dohnányi Ernő utcába. Ekkor következett be a robbanás. Vártak egy kicsit, hátha lesz még egy, aztán hívták a rendőröket.

A tanú azt mondta: a szomszédos házban lakik, és  már előbb feltűnt neki, hogy a Teréz körút 2–4. egyik boltíve alatt nem volt ott az a  mozgássérült hajléktalan, aki évek óta ott él.

A férfi a füsttől és portól azt hitte, csak egy sérült fekszik a földön. Közelebb lépve vette észre a másik rendőrt, akinek a nyaki vénáját akkor már szorította egy férfi.

A robbanás és a telefonhívás között legfeljebb két perc telt el, de ketten már ott voltak segíteni, és a sérült rendőrök fölé hajoltak. Később tudta meg, hogy ők civil ruhás rendőrök. A szemtanú nem értette,  hogy kerültek oda olyan gyorsan. 

A szemtanú azt is furcsállotta, hogy a rendőrségen az első kérdések között szerepelt, hogy hallottak-e a robbanás előtt „Allah akbar!” kiáltást. (UPDATE: lásd lent Kleb Attila friss nyilatkozatát, ami szerint mégsem az elsők között szerepelt ez a kérdés a kihallgatáson.)

Nagyon sok szög és csavar hevert a földön, amiket a bomba szórhatott szét. Ezek nem 180, inkább csak kb. 100 fokos szögben szóródtak szét, ami arra utalhat, hogy a robbanószerkezetet a kapualj jobb alsó sarkában helyezhették el.  Ezzel szemben egy nyilvános vécé lejárata van, aminek rácsa sok repeszt felfogott. 

A Bors megtalálta azt a taxist, akinek autóját a helyszíni beszámolók szerint repeszek érték. A sofőr azt mondta: betört a kocsija ablaka és a karosszéria is megrongálódott. A taxis csak kisebb sérüléseket szenvedett az üvegszilánkoktól, utasának nem lett baja.

A Népszabadság egy másik cikkben azt írja: a rendőrség által lefoglalt kamerafelvételek egyikén az látható, hogy a pokolgép akkor lép működésbe, amikor a rendőrnő a felújítás alatt álló üzlethelyiség egyik ablakánál elhelyezett gazdátlan csomag fölé hajol. A pokolgépet távirányítással hozhatták működésbe. 

A Blikk úgy tudja, hogy a robbantásban a 23 éves A. Szabina és a 27 éves V. László sérült meg. A rendőrnő békéscsabai lány, és csak nemrég költözött Budapestre. Korábban modellkarrierről ábrándozott, több szépségversenyen is részt vett, és a BRFK rendészeti képzésére toborzó kampányának egyik arca volt. Szabina életveszélyesen sérült meg, többször is műtötték, az orvosok altatásban tartják. Társa is az intenzíven van, ő a lábán sérült meg. Mindkettőjük állapota stabil.

Frissítés 09.27: A körúti robbantás kérdéseit ebben a cikkben gyűjtöttük össze

Frissítés 09.26-án 14 órakor:

Kleb Attila szemtanú az alábbi nyilatkozatot küldte szerkesztőségünknek:

"A Népszabadság számára adott, és azóta szinte minden sajtóorgánumban megjelent interjúval kapcsolatban a következőket kívánom a tisztázás céljából elmondani:

1. Az állításokat, amiket furcsának, szokatlannak tartottam, továbbra is fenntartom.

2. A nyomozók, akik velünk foglalkoztak, bennünket hallgattak ki, nagyon korrektül, tisztességgel végezték a munkájukat. Kifejezetten udvariasan, emberi módon bántak velünk.

3. A címekben kihangsúlyozott Allah akbaros kérdés, a legutolsó volt az elhangzottak között, és nem ezzel kezdték. Ez, ahogy a szerkesztőségek lehozták, nem más, mint a szenzációhajhászás, és ezzel a hitelesség rombolása, az amúgy sem jó közhangulat hergelése.

4. Nem vagyok a Népszabadság fotóriportere, fotósa. Ugyan a '90-es évek közepétől hét éven keresztül a Népszabadság Magazin fotós-képszerkesztője voltam, azóta nem állok velük kapcsolatban."