Másfél órát várt a mentőre egy nő infarktussal és agyvérzéssel az M0-son

2016.09.30. 09:37

Több mint másfél órát várt a mentőkre egy asszony az M0-s autóőályán, ahol egyszerre kapott infarktust és agyvérzést, majd a kórházban rossz volt a CT - írta meg a Népszabadság

A 37 éves nő a hétéves lányát vitte haza, amikor az autópályán rosszul lett. A kocsit még sikerült a leállósávba manővereznie, sőt, még maga hívta a mentőket, szólt a családjának is, hogy jöjjenek, mert baj van, majd elvesztette az eszméletét. Mire a család és a barátok odaértek, az asszony már nagyon rosszul volt, kisebb időkre tért magához, fájlalta a mellkasát, nem tudott beszélni, arca, keze zsibbadt. 

Az első hívás valamivel hat óra után történt, 18 óra 55 perckor a mentőirányítás azzal nyugtatta őket, hogy mindjárt odaér a kocsi. A harmadik hívásnál, 19 óra 5 perckor a diszpécser azt mondta: most, ebben pillanatban indította el a rohammentőt.

Próbáltak alkudozni, hogy mondja meg a mentőirányító, melyik kórházba vigyék az asszonyt, és majd a család odaviszi. E megoldást nem támogatta a diszpécser. 19 óra 30 perckor ismét telefonáltak, ezután nem sokkal érkezett a mentő - számolt be a lap.

Ezek után a kórházban nem működött a CT, pedig ez kellett volna az infúziós vérrögoldó kezeléshez, és mire elvihették volna máshová, már kicsúsztak a háromórás időablakból, amin belül, ha megtörténik a gyógyszeres vérrögoldás, akkor nagyobb valószínűséggel gyógyul egy elzáródásos agyvérzés.

A beteg most kórházban van és gyógyul.

A Népszabadság megkérdezte az esetről az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ), akik írásban elismerték a késést. Azzal magyarázták, hogy a riasztás után egy nem lélegző csecsemőhöz kértek segítséget, ezért a mentésirányító a kiküldött mentőegységet rádión átküldte arra a címre. Ezután egy másik mentőegységet riasztottak az asszonyhoz, aki szerintük „kontaktusképés volt és szédülésre, zsibbadásra panaszkodott."