Ambrus
-1 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Utoljára tüntetnek a civilek kvótaellenesség ellen a népszavazás előtt

2016.09.30. 18:12

Hat-hétszáz tüntető jelent meg a Kossuth téren, a vasárnapi kvótanépszavazás kezdete előtti utolsó olyan civil rendezvényen, amely a kormány migránspolitikája ellen tiltakozik. A hétvégén még lesznek ellenzéki tüntetések is.

„Azok az emberek, akik Európa felé veszik az irányt, többségükben háborúk és diktatúrák, vagyis a végletes kiszolgáltatottság elől menekülnek. Ráadásul ezeknek az embereknek több mint fele kiskorú! Európa, és benne Magyarország, számukra az egyetlen esélyt: a reményt jelenti. Ha visszautasítjuk a segítséget, akkor mi is felelőssé válunk a szenvedéseikben” – áll a Lásd meg az embert című rendezvény Facebook-oldalán.

Molnár Piroska egy siratóval alapozta meg a hangulatot, az Elindultam szép hazámbólt énekelte el. A megmozdulás két szervezője közül csak Schilling Árpád rendező állt színpadra, Alföldi Róbert bemutatója miatt nem jött el. Schilling szerint sajnálatos, hogy a baloldaliak 40 százaléka is nemmel szavazna. Azonban ők is annyira gyűlölik Orbán Viktort, hogy inkább otthon maradnak, bojkottálva a népszavazást.

A menekültek sorstalanok. A kampány 10 milliárdba került, ennél sokkal kevesebb pénzből rengeteget lehetett volna tenni menekültügyben. Kibírhatatlan érzes lenne, ha Magyarország nemet mondana a valódi segítségkérésre. "Ne kockáztassunk, inkább kerüljük el a szégyent" - mondta – Schilling, aki szerint nincs is miről szavazni, mert Brüsszel visszavonta a betelepítési kvótát. Az Európai Bizottság azonban ilyet nem mondott.

A felszólalók elmondták, nem hajlandók gyűlölni olyanokat, akiket nem is ismernek, csak azért, hogy támogassák a kormányt. „A menekültek valószínűleg jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük.” Ennek ellenére többen vannak, akik nem segítenek nekik, mint akik támogatják őket. Bosnyák Viktória írónő egy meséjének rövidített változatát olvasta fel, amelyben elterjedt a hír, hogy az elefántok megöltek egy gyereket, és elitták a vizet a helyi kacagányok elől. A mese hepienddel végződött, az elefántokat befogadták, a gonosz rémhírterjesztők pedig bocsánatot kértek.

Ezután Magyarországon lakó bevándorlók meséltek a beilleszkedésükről, milyen itt élni menekültként, aktivistaként, az iszlám elleni hangulatkeltést kifogásolva. Akár a kereszténységről, akár az iszlámról beszélünk, látnunk kell a vallás összetettségét, amelyik társadalom a gyűlöletre épít, az rossz irányba indul, mondták.

Sándor Mária

Végezetül Horgas Péter díszlettervező és fia bemutatták a színpadra kifüggesztett Aleppo című kollázst, melyet déltől kezdve varrtak a téren egy performansz keretében.