Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Jobbik: volt pár ötlet, tehetség és pénz híján bukás lett belőle

D NOE20160930027
2016.10.03. 12:51

Ahogy tavaly a menekültválság, úgy idén a kvótareferendum is rendkívül kényelmetlen helyzetbe hozta az ellenzéki pártokat, közülük relatíve a legjobb pozícióban pedig még a Jobbik volt. Egyszerűen azért, mert a kormány támadásának/támogatásának dilemmája Vona Gáboréknál legalább nem egészült ki azzal, amibe az MSZP szinte belehülyült: legalább a saját szavazótáboruk nem volt megosztott a kérdésben, hanem egységesen gyűlölte vagy rettegte a migránsokat. Kisebb döccenők persze akadtak – Vona Gábor Törökország-mániáját vagy éppen Gyöngyösi Márton iszlámpártiságát vissza kellett fogni –, de az irány, az EU- és bevándorlóellenes álláspont legalább hamar körvonalazódott, és azt a párt minden politikusa teljes szívvel tudta képviselni.

Legalább tudták, mit akarnak

A probléma tehát Vonáék szempontjából arra redukálódott, hogy az ellenzékiségüket hogyan egyeztessék össze az elvi egyetértéssel, hogyan különböztessék meg magukat az Orbán-kormánytól, és egyúttal hogyan ne idegenítsék el maguktól a radikálisabb fideszeseket. A tavalyi menekültválság óta ez a Jobbik pártvezetésének fő célja: biztosítani, hogy megmaradjon az átjárhatóság a két jobboldali párt tábora között.

Erre azonban a Fideszben is hamar rájöttek, Habony Árpád médiabirodalma pedig gyorsan megkapta a feladatot, hogy célzott, magánéleti jellegű karaktergyilkosságokon keresztül próbálja kilőni azokat a jobbikos politikusokat, akik valóban, elvi és politikai kérdésekben sajnálatos módon akár még vonzó alternatívának is tűnhetnek a kiábrándult fideszesek számára. A támadások nem politikai jellege így egyszerűen szükségszerűség, hiába tűnnek első látásra indokolatlanul undorítónak.

Visszatérve a Jobbik stratégiájához: a fogós problémát Vonáék egy logikus, szofisztikált megoldással próbálták áthidalni. A kommunikációs csapásirány az lett, hogy elviekben természetesen egyetértenek a kormány törekvéseivel, de a választott eszközöket elvetik. Egyrészt azért, mert maga a népszavazás túl kockázatos: ha elbukik, Orbánék veresége Brüsszelt erősíti. Másrészt túl drága, hiszen a kampányköltések csak a haverokat gazdagítják, és a nemzetmentő felbuzdulás mögött a kormányfő és alvezérei csupán saját holdudvaruk zsebét akarják megtömni. Utóbbi, a Fidesz korruptságának hangsúlyozása szintén a Jobbik egyik vélt csodafegyverének számít. Ezeken túl még egy alternatívát is felmutattak: referendum helyett egy szimpla, kockázatmentes és kiadásokkal nem járó alkotmánymódosításra van szükség, amihez a párt rögtön fel is ajánlotta támogató szavazatait.

Függetlenül attól, hogy a kvótakampány során milyen hatékonysággal tudta a párt ezeket az üzeneteket közvetíteni, és persze attól is, hogy ez a színvonalasabb embertelenség is embertelenség marad, a Jobbik legalább világos célokat jelölt ki magának és az eszközeit is képes volt hozzá megválasztani. A Kétfarkú Kutya Pártot (látványos érvénytelen szavazat) és a Fodor Gábor-féle Liberálisokat („Igen!” kampány) leszámítva – létező tagság híján nyugodtan számítsuk is le őket – a baloldali ellenzék már erre is képtelen volt, és már a megvalósítási fázis előtt, a stratégiai tervezéskor elbukta a kampányt.

De nem tudták, hogyan csinálják meg

Persze a végeredményt nézve nem biztos, hogy sokat számít, hogy a Jobbik nem az első, csak a második akadálynál bukott el. A kivitelezés ugyanis már elég korán félresiklott, akkor, amikor a Jobbik úgy kényszerült jobb híján az amúgy kockázatosnak minősített népszavazás támogatására, hogy annak sikere végső soron mégis őket gyengítette volna. Vonáék így hát félszívvel tudtak csak beleállni a kampányba, úgy buzdítottak kénytelen-kelletlen a nem szavazatra, hogy egyúttal a saját kampányukat hatását rögtön meg is próbálták visszafogni. Pedig adott esetben egy látványos jobbikos imázskampányt is ráindíthattak volna a kormány „Tudta?” plakátjaira, más színekkel, kicsit radikálisabb üzenetekkel, saját politikusaik arcmását reklámozva.

Bele is állhattak volna országjárással, fideszes fórumokon megjelenve – egyszóval megpróbálhatták volna azt, ami Gyurcsány Ferencnek nagyon sokszor bejött: rátelepedni arra, amit más talált ki. Ehhez persze szükség lett volna a Vona Gáborra nem különösebben jellemző kockázatvállalásra, a Jobbik körül szintén gyér kreatív tehetségre, és legfőképp sok-sok pénzre, ami a jelek szerint a célozgatások ellenére csak nem érkezett még meg Simicska Lajostól. Próbálkozások persze voltak, de már maguk az ötletek – a Fideszt migránsbarátsággal vádolni, jobbszélről támadni – is pocséknak bizonyultak.

Maradt tehát jobb híján a kivárás és a passzivitás, a legborzasztóbb stratégia. Miközben a kormány cselekvő magatartásra buzdította a jobbikos üzenetekre is fogékony, a mindkét párt táborát magába foglaló kettő plusz egymilliós választói tömeget, a Jobbik halovány és álmos maradt, és azt a fajta átjárhatóságot, amit Vonáék olyannyira fenn akartak tartani, ezúttal a Fidesz használta ki. Orbán Viktor gyakorlatilag elérte, hogy legyen egy olyan nagy közös ügy, ahol a Jobbik táborának túlnyomó többsége ezúttal mögé áll be. Ez pedig precedenst teremthetett és előkészítheti, hogy adott esetben ez egy parlamenti választáson is megismétlődjön.

A Jobbik-faktor: nem szavaztatják a közmunkásokat

A jobbikos vezetésű települések felfelé nem mutatnak különösebben nagy eltérést a környékbeli vagy megyei adatokhoz képest. Tapolca 46,25%-os részvétele kicsit magasabb, mint a Veszprém megyei átlag (44,97%), de a városban egyrészt erős maradt a Fidesz, másrészt a dunántúli, jómódúbb közegben eleve magasabbnak tűnik a részvételi hajlandóság. A legmarkánsabb, de teljesen érthető kivétel igazából csak a Toroczkai László vezette Ásotthalom, ami a maga 47,20%-ával a csongrádi 41,42%-a fölött van bőven: a Jobbik pártszinten hideg kampánya helyett itt a polgármester személyes, hiszterizált menekültellenessége a migránsok közelségének valódi megtapasztalásával párosult.

Az olyan nagyobb lélekszámú, totális jobbikos kontroll alatt lévő városok azonban, mint Ózd vagy a „Jobbik fővárosa”, Tiszavasvári, mélyen a megyei átlag alatt teljesítettek, Ózd 31,35%-ot produkált (megyei átlag: 39,52%), Tiszavasvári pedig 36,67%-ot (megyei átlag: 42,56%). A jelenség leginkább azzal is magyarázható, hogy a mélyszegénységben élő lakosság önkormányzati mozgósításához itt nem fűződött politikai érdek. Ha van tehát politikai okokra visszavezethető, jelentős eltérés jobbikos és fideszes irányítású települések között, akkor azt így kell elképzelni.

Még az alternatívát is lenyúlták tőlük

A Fidesz győzelmének a totális megkoronázása végül a jobbikos alkotmánymódosítás-terv lenyúlása lett: az október 2-i, az eredményeket értékelő beszédében Orbán Viktor megerősítette, amit pár nappal korábban már belengetett: a népszavazás hatására alkotmánymódosítást kezdeményez. Hiába a Jobbik volt az eredeti ötletgazda, ismét csak a Fidesz lép fel kezdeményezőként, és kényszeríti alkalmazkodásra Vonát és pártját. Amiből ismét nem lesz egyszerű kibújnia a Jobbiknak, ugyanis túl későn, a kampány finisében mert csak a párt keményebb hangot megütni, és felvetni Orbán Viktor lemondásának a szükségességét az érvénytelenség esetén.

Ezzel viszont végeredményében saját maguknak állítottak csapdát. Úgy kell továbbra is Orbán távozását követelniük, hogy közben szépen-lassan a fideszes médiagépezet a megkérdőjelezhető győzelemből egyértelmű diadalt kovácsol. És úgy kell megadniuk a Fidesznek az alkotmánymódosításhoz szükséges hiányzó parlamenti szavazatokat, hogy ezzel ismét a saját politikai eszköztáruk kifosztásához asszisztálnak, miközben Orbán hatalmát erősítik még tovább.

Borítókép: MTI / Bruzák Noémi