A Jobbik leül Orbánnal tárgyalni az alkotmánymódosításról

2016.10.04. 17:21
A Jobbik részt vesz a Fidesz által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen, és Magyarország biztonsága érdekében kész támogatni egy, a Jobbikéval megegyező tartalmú alaptörvény-módosítást, jelentette be a párt.

Jobbik: Igen

Fél éves időhúzás és 15 milliárd forint közpénz árán, egy kudarcba fulladt, érvénytelen népszavazás után Orbán Viktor is rájött, hogy kezdettől fogva a Jobbiknak volt igaza, és most ő maga indítványozza korábbi javaslatunkat - áll a párt közleményében. 

Ugyanakkor határozottan visszautasítjuk Kósa Lajos hazugságát, mert a nemzeti néppárt soha nem nyújtott be sem visszamenőleges hatályú javaslatot, sem olyat, amely az Európai Unióból való kilépésünket jelentette volna.

Mint megírtuk, Kósa azt mondta a mai tájékoztatón, hogy a kormány csak és kizárólag olyan alaptörvény-módosítást támogat, „ami semmilyen módon nem vezet minket ki az Európai Unióból. Ezért fontos a pontos szöveg, mert keskeny a palló, amin végig kell menni, és úgy értékeltük, a Jobbiknak ez nem sikerült".

MSZP: Nem

Nem legitim az alaptörvény megváltoztatása a választók többségének felhatalmazása nélkül. Orbán Viktor és a Fidesz egy érvénytelen népszavazás alapján nem hozhat olyan döntést, amely csaknem 10 millió ember jövőjét befolyásolja. Ehhez sem Orbán, sem pedig a Fidesz nem kapta meg a választók többségének felhatalmazását! - ez áll az MSZP közleményében.

A szocialisták szerint diktátorok útjára lép Orbán és a Fidesz, ha kizárólag a szavazáson résztvevő kisebbség álláspontját veszi figyelembe. A Fidesz nem tekintheti semmisnek, hogy az otthon maradók is véleményt nyilvánítottak, méghozzá épp a távollétükkel. Ők azt akarták, hogy ez a népszavazás ne legyen érvényes, nemet mondtak a Fidesz és a Jobbik politikájára – pontosan úgy, ahogy többek közt az MSZP is javasolta, írják.

DK: Nem és nem

A DK közleménye szerint az érvénytelen és eredménytelen népszavazás üzenete egyértelmű: a magyarok nem adtak Orbánnak felhatalmazást semmiféle jogalkotásra. Ezért aki részt vesz az alaptörvény módosításában, az szembemegy a népakarattal és megcsúfolja a népszavazás intézményét. Ennek megfelelően a Demokratikus Koalíció nem vesz részt sem az alaptörvény módosításának egyeztetésén, sem annak vitájában, sem a parlamenti szavazáson és erre szólítják fel a többi ellenzéki pártot is.

LMP: Nemigen

Az LMP szerint a kötelező betelepítési kvóták ellen tartott népszavazás és a miniszterelnök által bejelentett alkotmánymódosítás sem oldja meg a migrációval összefüggő problémákat - közölte Gál József, az LMP szóvivője kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Azt mondta: a kvótareferendum nem volt több, mint "trükközés", ezt az is mutatja, hogy a kormányfő a népszavazás előtt sem árulta el, milyen közjogi következményei lesznek az eredménynek. Továbbra is csak homályos részleteket közölnek az alkotmánymódosításról, miközben a választóknak joguk lett volna minden részletet ismerni a voksolásról - tette hozzá. Jelezte: az LMP szerint a nemzeti parlamenteké a felelősség a migráció kérdésében, de konkrét módosítási javaslatról csak a teljes szöveg ismeretében dönthetnek.

Mint arról beszámoltunk, keddi tájékoztatóján Orbán Viktor elmondta, négy helyen tervezik módosítani az alkotmányt. Az egyik legfontosabb a 14. cikk kiegészítése: „A szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott, törvényes határozat alapján lehet betelepíteni. Tilos a csoportos betelepítés.”