Rogánék eltitkolták Orbán elől a népszavazásról szóló borús előrejelzéseket

D KOS20150303035
2016.10.04. 06:45 Módosítva: 2016.10.04. 06:46

Nem volt könnyű dolga annak, aki a népszavazás előtti tippversenyben el akarta találni a szavazáson részt vevők arányát: egy héttel a referendum előtt bő tízszázalékos ingadozás volt a közvélemény-kutatók prognózisai között. 

Orbán Viktor a népszavazás előtti hetekben bizakodó nyilatkozatokat tett, például szeptember 22-én még azt mondta az Origónak

Ha eredményes, meggyőző erejű, akkor abból más természetű lépések következnek, mintha satnyább.

Ehhez képest látszólag ugyanolyan természetű dolog következik az érvénytelen népszavazásból is, mintha nemcsak politikailag lett volna érvényes: a kormányfő kezdeményezi az alaptörvény módosítását. 

A 444 cikke szerint a miniszterelnök az érvényességre vonatkozó bizakodó nyilatkozatai nemcsak holmi kincstári optimizmuson alapultak, hanem az íróasztalán landolt felméréseken. A portál azt állítja, hogy

a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda egy héttel a népszavazás előtt arról tájékoztatta Orbánt, hogy érvényes lesz a népszavazás. 

A 444 szerint Rogán és munkatársai (Tuzson Bence és Dömötör Csaba) egyszerűen eldugták Orbán elől a Nézőpont Intézet alacsonyabb (40 százalék körüli) felméréseit, így a kormányfő csak a Századvég által készített pozitív prognózisokkal találkozott. 

Hogy miért lehetett érdeke Rogánéknak a borús előrejelzések eltitkolása? Például azért, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda volt felelős az egész kampány koordinálásáért, így a kampány sikeréért/sikertelenségéért őket terheli a legnagyobb felelősség. A portál beszámolója szerint a bukott népszavazás miatt nem lesz felelősségre vonás vagy tisztogatás a pártban, „fegyelmezés” viszont igen.