Halálra gázolt két embert a mozdony Kapuváron

2016.10.07. 15:10 Módosítva: 2016.10.07. 16:00

Halálra gázolt két embert egy mozdony tolatás közben pénteken kora délután a kapuvári vasútállomáson, harmadik társukat könnyebb sérülésekkel a mentők kórházba vitték - közölte az MTI.

3
Fotó: Cs.Kovács Attila / kisalfold.hu

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. szóvivője, Rázó László elmondta, hogy a Budapestről Kapuvárig közlekedő InterCity vonatról három utas rossz oldalon szállt le. Ők a vonat kocsijait és a mozdonyt megkerülve, a vágányokon keresztül indultak vissza az állomás épülete felé. Ekkor a második vágánynál már elindult az InterCity-vagonokról lecsatolt mozdony, ami elütött két embert, harmadik társukat pedig elsodorta.

A helyszínelés idején a személyvonattal utazókat Rábatamási és Sopron, az InterCity-utasokat Csorna és Sopron között vonatpótló buszokkal szállítják.

A Sopron-Kapuvár vonalon karbantartási munkálatok miatt jelenleg vágányzár van, ami - a hétvége kivételével - 14-éig tart.

A Kisalföld.hu azt írja, hogy a baleset 13 óra 20 perckor történt, és két idős nő volt az áldozat. Egy 80 éves és egy 70 éves asszonyt gázolt el a tolató mozdony, egyikük újcsanálosi, míg másikuk soproni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport