Orbán már egyeztetett a TEK-kel, mit kéne lépni a 200 ezer SIM-kártya ügyében

2016.10.07. 06:14

A Magyar Idők pénteki száma szerint a kormányban "kész tényként kezelik", hogy rövid időn belül szigorítják, milyen feltételekkel juthat valaki nagy mennyiségű telefonos SIM-kártyához.

A napilap belügyminisztériumi forrásokra hivatkozva azt írta: a kabinet napokon belül konszenzusos javaslattal áll elő az ügyben. A Habony-közeli újság persze nem a hatóságok elképesztő nemzetbiztonsági bakijának, hanem a "mobilszolgáltatók profitorientáltságá"-nak tudja be azt, hogy egy szervezett bűnözői csoport egy hajléktalan személyijére hónapokon keresztül összesen 200 ezer SIM-kártyát tudott vásárolni a Magyar Telekomtól, a kártyák egy része pedig a párizsi és a brüsszeli terrorcselekményeket végrehajtó terroristasejt tagjaihoz vándorolhatott - TEK pedig saját bevallása szerint is csak a belga és francia hatóságoktól tudott az ügyről.

A Magyar Idők úgy tudja, Orbán Viktor, a kormány több tagja és a terrorelhárítás vezetői már tárgyaltak a SIM-kártyák ügyéről, ezzel párhuzamosan folyik az egyeztetés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a mobiltelefon-szolgáltatással foglalkozó cégek képviselői között.

A lap szerint nem lesz egyszerű a megegyezés, hiszen a szolgáltatók épp abban érdekeltek, hogy minél több kártyát értékesítsenek. Egy SIM-kártya ára 1500-2000 forint körül van, így például a T-Mobile akár 300 milliós bevételhez is juthatott a visszaéléssel vásárolt kártyák révén.

Az érintett testületek most azt vizsgálják, hogy a hírközlési törvény módosítása szükséges-e az ügyben, vagy egyéb módon kötelezik a szolgáltatókat arra, hogy hasonló esetekben miként járjanak el. Ez az együttgondolkodás azonban feleslegesnek tűnik, hiszen ahogy arról titkosszolgálati források alapján írtunk, a

az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat jelenleg is kiemelt, napi kapcsolatban áll az összes mobil-és egyéb hírközlési szolgáltatóval.

És az elhárításnak a jelenlegi törvényi feltételek mellett is detektálnia kellett volna a tömeges kártyavásárlást.