Auguszta
-3 °C
2 °C

Nem fog megjelenni a Népszabadság, tárgyalnak a lap eladásáról

2016.10.09. 14:25 Módosítva: 2016-10-09 17:10:22
Nem fog hétfőn megjelenni a Népszabadság és a Nol.hu sem működik, mondta a Mediaworks kiadóval folytatott tárgyalás után Murányi András főszerkesztő. A tárgyalások ezután arról folytatódnak a menedzsmenttel, hogy a Mediaworks tegye lehetővé a lap eladását, tehát új gazdát keres a lap.

Két órán át tárgyalt a Népszabadság főszerkesztője a Mediaworks kiadó menedzsmentjével a lap további sorsáról. Murányi András a megbeszélés után azt mondta: egyetlen alapvetésük volt a tárgyalás előtt, hogy a lap hétfőn mindenképpen jelenjen meg, és folytathassa működését az online kiadás is. Ennek érdekében a szerkesztőség felajánlást is tett.

Murányi szerint a szerkesztőség által felvázolt irányt a Mediaworks menedzsmentje jónak tartotta, de a hosszú tárgyalás során többször egyeztetve a tulajdonossal végül azt mondták: egyetértenek az iránnyal, de ezt szeretnék megállapodásba foglalni és kidolgozni hozzá a jogi hátteret, addig viszont nem látnak lehetőséget a lap működésének folytatására. 

A főszerkesztő azt mondta:  úgy látták, ebben az ügyben nem pénzügyi, hanem valamilyen másfajta döntés született a kiadó részéről.  

Ezek után úgy látjuk, az egyetlen dolog amiről tudunk tárgyalni a tulajdonossal és a menedzsmenttel, hogy biztosítsa a Népszabadság eladását. A tulajdonos ezzel egyetértett.  

Murányi szerint ki kell dolgozni az eladás feltételeit és dolgozni kell azon, hogy a lapnak legyen új gazdája. Hétfőn folytatódnak a tárgyalások, hogy az ehhez szükséges szándéknyilatkozatot kidolgozzák. Murányi András arról egyelőre nem tudott mondani semmit, hogy a lap hétfőre tervezett írásai bárhol máshol megjelennek-e. 

Be akartak menni dolgozni

Vasárnap délután körülbelül kétszázan jelentek meg a Népszabadság Bécsi út székházánál. A szombaton váratlanul megszüntetett lap újságírói már korábban bejelentették, hogy vasárnap megpróbálják felvenni a munkát. Az újságírókat szombaton felmentették a munkavégzés alól, és megtiltották nekik a belépést a székházba.  

A kiadó szombat este azt közölte, hogy ha a főszerkesztő be tud mutatni olyan üzleti tervet, amivel garantálható a lap hosszútávú fenntarthatósága, akkor újraindítják a Népszabadságot. A tárgyalásra Murányi András főszerkesztő, valamint az üzemi tanácsot képviselő Danó Anna és Hargitai Miklós érkezett. Mielőtt bementek, Murányi azt mondta: egy ajánlattal érkeztek. Semmi más céljuk nincs, mint hogy hétfőn újra megjelenjen az újság., 

Nem engedték be a tárgyalásra a Társaság a Szabadságjogokért képviselőit, akik ingyenes jogi segítséget ajánlottak fel a Népszabadság munkavállalóinak. A Mediaworks ezt azzal indokolta, hogy nekik nincs jelen munkajogászuk, így nem is tudnak munkaügyi kérdésekről tárgyalni.

A lap többi újságírója sem mehetett be a székházba. Pető Péter főszerkesztő-helyettes megpróbált bejutni, de hiába csöngetett a főbejárat zárt ajtajánál. Ő azt mondta: szeretnék elkészíteni a hétfői lapot, de ha ez nem lehetséges, vannak ötleteik, hogy mit lehetne csinálni. Mint mondta, vannak nagy érdeklődésre számot tartó anyagaik, amik eddig nem jelentek meg.