Nem csak a Telekomtól vettek SIM-kártyákat a nemzetközi bűnszervezetek

2016.10.12. 07:54

A három nagy magyarországi mobilszolgáltató cégnél milliós nagyságrendű feltöltőkártya szerepel mindössze két tucat személy nevén – értesült nemzetbiztonsági forrásból a kormányhoz közel álló Magyar Idők. A lap informátora szerint

minden társaságnál megvan az az 5-10 ember, aki kiemelten nagy kártyafogyasztó.

És köztük jelentős átfedés is kimutatható. Abból a 200 ezer kártyából például, amit a sajtóhírek szerint szervezett bűnözői körök vásároltak egy hajléktalan személy nevére, csupán 128 ezer tartozik a Magyar Telekomhoz, a többi a Telenor, illetve a Vodafone ügyfeleit szaporítja.

A párizsi merényletben érintett terroristák két Telekom-kártyát használtak a kapcsolattartásra, a további négy más telefonos cégekhez tartozott. A lapnak "telefontársaságok illetékesei" elárulták: A három nagy mobilszolgáltatónál meglehetősen nagy kör tudott arról, hogy egyesek nevével visszaélve folyamatosan duzzad a beazonosítatlan telefonkártyák mennyisége.

Az, hogy ez nem tűnt fel, egyszerűen hazugság.

A tömeges SIM-kártya-vásárlás a lap szerint midnen szolgáltatónál bevett gyakorlat, a cégek biztonsági részlegen "nyílt titok volt", hogy az alvilág vásárolja a kártyákat, és mintegy tíz olyan állandó személy neve is közismert, akiknek az adatait igénybe vették. 

A rekorder kártyabirtokos nevén majdnem 180 ezer SIM-kártya szerepelt.

Az alvilág és a terroristák azt használják ki, hogy a SIM-kártyák aktiválásához nincs szükség a személyes szerződéskötésre. A cégeknek kötelességük a Belügyminisztérium nyilvántartásában ellenőrizni a személyes adatok valódiságát, de ezek kipostázásáig napok telhetnek el. A felvásárolt SIM-kártyákat pedig csak egy-egy akcióra, üzenetváltásra szokás felhasználni. 

A Magyar Idők volt az, mely az október 2-i népszavazás előtt szintén titkosszolgálati forrásból kiszivárogtatta, hogy egy szervezett bűnözői csoport egy hajléktalan személyijére hónapokon keresztül összesen 200 ezer SIM-kártyát tudott vásárolni a Magyar Telekomtól, a kártyák egy része pedig a párizsi és a brüsszeli terrorcselekményeket végrehajtó terroristasejt tagjaihoz vándorolhatott. A kormány az ügy kirobbanásától kezdve igyekezett a szolgáltatókra hárítani a felelősséget, és jelentős szigorításokat helyezett kilátásba a SIM-kártyák forgalmazása és ellenőrzése területén.

A Magyar Idők szerdai cikke is megerősíti, hogy a hatóságok előtt is közismert tény volt a kártyavisszaélés, viszont ennek több százezres nagyságrendjéről állítólag nem voltak pontos információik.

(Helyreigazítás: Korábban azt írtuk, hogy az ügy a visszájára fordult, mert kiderült, a TEK saját bevallása szerint is csak a belga és francia hatóságoktól tudott a tömeges SIM-vásárlásról. Ezt az első sajtóhírt azonban a TEK azóta cáfolta. Elnézést kérünk a pontatlanságért.)