Először zárnak be iskolát roma gyerekek szegregációja miatt
További Belföld cikkek
- November végéig le kell ereszteni a Tisza-tó vízét
- Kiszivárgott a Diákhitel Központról készült jelentés, Magyar Péter haverok cégeivel szerződött
- Jelentős változások lesznek Budapest közösségi közlekedésében az elkövetkező hétvégéken
- Csúnyán beborul az idő, az egész országra kiadták a figyelmeztetést
- Magyar György: Ha Magyar Péter nem köt kompromisszumot, a Fideszé lesz a főváros
A kaposvári Szentjakab telepen élő romák gyerekei nagyrészt a közeli Pécsi Utcai Általános Iskolába járnak, ahol a tanulók elsöprő többsége roma. Az iskola továbbtanulási mutatói városi összehasonlításban rendkívül gyengék, miközben ez az egyik legkisebb létszámú tagintézmény a településen, vagyis a gyerekek könnyedén elférnének a többi iskolában.
Habár a jogellenes elkülönítést már több mint hat éve kimondta a bíróság, semmi sem változott: a fenntartó (korábban a kaposvári önkormányzat, 2013 óta pedig az állami iskolafenntartó Klik) minden évben újabb osztályokat indított. A jogellenes állapot megszüntetése érdekében a korábban is felperes Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) nemcsak újabb pert indított, hanem szakértők bevonásával komplex intézkedési tervet is kidolgozott az iskolai szegregáció felszámolására.
A Pécsi Ítélőtábla a napokban meghozott jogerős döntésében megállapította mind a korábbi, mind a jelenlegi fenntartó mulasztásos jogsértését, valamint elmeszelte az Emmit is, amely a bíróság szerint nem tett meg mindent a roma gyerekek iskolai diszkriminációja ellen. Az Ítélőtábla, először a magyar bíróságok történetében, jogellenes elkülönítés miatt elrendelte a szóban forgó tagiskola bezárását. A felmenő rendszerben történő bezárás azt jelenti, hogy az intézmény jövő szeptembertől már nem indíthat első osztályt: ezt a mintegy húsz gyereket már a többi iskolában kell majd elhelyezni, ahol a többi gyerekhez hasonló esélyük lesz a továbbtanulásra.
Ujlaky András, a CFCF kuratóriumi elnöke szerint nagyon nagy jelentőségű ítélet született azzal, hogy a bíróság – most először – hatékony jogorvoslatot biztosított iskolai szegregációs perben. Nem mellékes szál, hogy részben a CFCF tevékenységének hatására jelenleg kötelezettségszegési eljárás folyik Magyarországgal szemben az iskolai szegregáció nem megfelelő kormányzati kezelése miatt. Ujlaky szerint a mostani ítélet alátámasztja azt a feltételezést, hogy sem a kormány, sem a Klik nem tesz megfelelő intézkedést a jogellenes elkülönítési gyakorlatok megfékezésére.
A Klik a napokban közleményben reagált az ítélőtábla döntésére. Egy már tavaly elindított helyi fejlesztési programra hivatkoznak, ami szerintük helyben oldaná meg a problémát úgy, hogy minél több család számára teszik vonzóvá az iskolát. „A Klik és az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szükséges anyagi és szakmai segítséget biztosítja a szegregációval küzdő intézmények számára, így a perben érintett intézmény számára is” – áll a közleményben.