A szkanderpárbaj vesztese egy vadászkéssel szíven szúrta a nyertest

2016.10.19. 13:34

Emberöléssel vádolnak egy férfit, aki egy elfajult kocsmai vita miatt halálra késelt egy fiatalt férfit Pilisen.

A gyilkossággal vádolt férfi 2015 decemberében alkalmi munkát végzett a Pest megyei településen, a munka után pedig több kocsmába is bement, feleseket, sört és bort is ivott. Az egyik kocsmában este 9 órakor beszélgetni kezdett egy fiatal férfival, aki barátaival ivott. A két részeg férfi kiállt egy szkanderpárbajra, amit a fiatal nyert meg. Emiatt az idősebb férfi verekedni próbált, de kivezették a kocsmából.

Az utcán előrántott egy vadászkést,

de egy vendégtől akkora pofont kapott, hogy a földre esett. A kés kiesett a kezéből, elvették tőle. Miután a vádlott megígérte, hogy elmegy a kocsmából, visszaadták a kését.

A férfi el is indult haza, de akivel korábban szkanderozott, nem hagyta ennyiben, utána szaladt. Mikor utolérte, a férfi előrántotta a kését és nagy erővel szíven szúrta. Az életét a perceken belül kiérkező orvosok sem tudták megmenteni. A Pest Megyei Főügyészség emberölés miatt indított eljárást, a vádlott előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport