Újabb áldozatok jelentkeztek a bicskei molesztálási ügyben

2016.10.19. 18:28 Módosítva: 2016.10.19. 18:31

Az RTL szerda esti híradója szerint a két hete, szerdán, a Házon Kívülben megjelent riportfilm szereplői mellett további áldozatok is jelentkeztek, hogy hozzájuk is közeledett a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatója.

Egyikük, a nevét és arcát is vállaló Pozsgai Dániel most Angliában él, onnan jelentkezett. Azt mondta, korábban úgy érezte, "egy fecske nem csinál nyarat", de ha most összeállnak az áldozatok, akkor van esélyük.

A két hete bemutatott riportban megszólaló gyerekek és családtagjaik a nyilvánosságra lépés óta számos támadást kaptak, és nem köszönnek nekik az ismerőseik. Azt mondták, bántó, hogy hazugnak nevezik őket, csak mert zűrös gyerekek voltak. Azt is elmondták, a szeptember 7-én beadott vádemelés után egy hónapig nem keresték őket a rendőrök, majd a riport megjelenése után kevesebb, mint egy héttel jelentkezett a megyei rendőr-főkapitányság.

A fiúkat 8 órán át hallgatták ki igazságügyi pszichológus jelenlétében, az ügyben több mint 100 tanút akarnak kihallgatni. Olyan információk is elhangzottak, hogy valaki az intézményben lakó gyerekekre fenyegetéssel gyakorolt nyomást, hogy ne valljanak a volt igazgató ellen. 

Az intézmény növendékei, dolgozói és gyermekvédelmisek egyébként közleményben álltak ki az igazgató mellett - ezt állításuk szerint az MTI-nek is elküldtek, ott azonban nem jelent meg. 

A közleményben azt kérik, hogy a gyermekek elleni bűncselekmények iránt érzett társadalmi düh ne vegye el a figyelmet az ügy objektív hatósági kivizsgálásától.

A férfi huszonhat éve vezeti az intézményt, Bicske díszpolgára, állami kitüntetést is kapott példás munkájáért. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felfüggesztette állásából V. Jánost. Úgy tudjuk, ezt a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság már szeptemberben megtette, és döntés született arról is, hogy múlt hét hétfőtől külső vezető veszi át az igazgatói posztot.

Az RTL szerda este a Házon kívülben folytatja a történetet.