Polt Péter felesége is kap fizetést Matolcsy egyetemétől

2016.10.19. 22:28
A jegybanki alapítványok által létrehozott Kecskeméti Duális Oktatási Zrt. alkalmazottai átlagosan nettó 600 ezer forintos fizetést visznek haza havonta, köztük a vezérigazgató is, akinek történetesen a polgármester a felesége. Ugyanő mellesleg Matolcsy György unokatestvére.

Az RTL Klub híradója számolt be arról, hogy Kecskemét korábbi független polgármester-jelöltje, Hugyecz Zoltán kikérte a KEDO Zrt. fizetési adatait, és ezek alapján hat főre havonta összesen több mint bruttó 5,6 millió forintos fizetés jut, beleértve a titkárnőt is. A KEDO vezérigazgatója, Szemerey Szabolcs Matolcsy másodunokatestvére, akinek a felesége Szemereyné Pataki Klaudia, a város jelenlegi fideszes polgármestere. 

A hét igazgatósági és három felügyelő-bizottsági tag fizetése összesen havi bruttó 4,6 millió forintot tesz ki, vagyis a Zrt-nél évente csaknem bruttó 123 millió forintot költenek fizetésekre. Ebben benne van Polt-Palásthy Mariann fizetése is, aki felügyelőbizottsági tagként kap rendszeres járadékot, mellesleg a Magyar Nemzeti Bank személyügyi igazgatója is, havi közel 5 milliós fizetéssel. Az RTL Klub szerint a KEDO Zrt-től havi 300 ezres fizetésben részesül.

Az RTL megkeresésére a Pallas Athéné alapítványok azzal indokolták a havi 600 ezer forintos fizetéseket, hogy magasan képzett munkavállalókról van szó, akiknek a fizetése elmarad a hasonlóan kvalifikált szakemberek piaci jövedelmétől.

A Magyar Nemzeti Bank alapítványai által létrehozandó Pallasz Athéné Egyetem campusának építésére vonatkozó közbeszerzési kiírást egyébként a múlt héten írták ki. Ennek keretében Kecskeméten, az egykori kórház területén több mint 12 milliárd forintos felsőoktatási projekt kezdődik. Ebből 2018 tavaszára a Gazdaságtudományi Karnak is helyet adó, új campus komplexummal bővül a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem.

A vezérigazgató Szemerey Szabolcs több mint hat éve a Kecskeméti Főiskola oktatója, 2011-től részt vesz a főiskola duális képzésének elindításában, a vállalatokkal és intézményekkel történő kapcsolattartásban. A társaság igazgatóságának elnöke pedig Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora, aki két MNB-alapítvány – a Pallas Athéné Domus Mentis és a Pallas Athéné Domus Concordiae – kuratóriumának is a tagja.