Olcsón megúszta a cég, amelyik életveszélyes abronccsal járatott egy volánbuszt

2016.10.19. 07:30

Kikandikált a fémszál az egyik gyöngyösi volánbusz gumijából, írtuk meg hétfőn egy Facebook-poszt nyomán. Akkor meg is kérdeztük a céget, hogy lesz-e következménye ennek.

A Volánbusz azzal kezdte válaszát, hogy a buszt egy alvállalkozója üzemelteti. Aztán úgy folytatta, hogy

a történtek után írásban rögzített formában köteleztük alvállalkozónkat a kérdéses autóbusz forgalomból történő azonnali kivonására, az abroncsok soron kívüli cseréjére, továbbá az összes autóbuszának ellenőrzésére és a szükséges további intézkedések megtételére. Alvállalkozónk ennek haladéktalanul eleget is tett.

A cég azt is írta, hogy az előírásaik szerint az autóbuszvezető naponta, mielőtt a járművel a telephelyről, garázsból elindul, köteles a kormány-, fék-, világító- és fényjelző berendezéseken kívül a gumiabroncsok állapotát is ellenőrizni.

"Ez a szabályozás kötelező érvényű alvállalkozóinkra nézve is, ezért nyomatékosan felhívtuk alvállalkozónk figyelmét arra, hogy a mostani, Társagásunk számára elfogadhatatlan eset után fordítsanak nagyobb figyelmet a közúti járműközlekedtetés szabályainak maradéktalan betartására."