Ezzel induljon neki október 23-ának

2016.10.22. 21:43
A szokásosnál is mozgalmasabb lesz idén október 23. A főváros tele lesz rendezvényekkel a hatvanadik évfordulón. Lehet menni ünnepelni vagy tüntetni, és közben ügyesen kerülgetni a lezárásokat, megtalálni az áthelyezett buszmegállókat. Összegyűjtöttük, ami a kiigazodáshoz kell.

A nap hagyományosan zászlófelvonással indul a Kossuth téren reggel kilenckor. A tavalyi kivételes távolmaradások után idén ott lesz mindhárom fő közjogi méltóság: Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

10 órától már ellenzéki rendezvény kezdődik a Parlament előtt, a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán tartják a Civil Ellenzéki Kerekasztal tüntetését, amit úgy neveztek el, hogy "Orbán Viktor lemond(atása)". A rendezvény szervezői a Facebookon azt írják, mindenkit várnak, aki meg akar szabadulni a diktatúrától, és egy demokratikus, korrupciómentes szabad Magyar Köztársaságot akar. Lesznek majd felszólalók többet közt a Népszabadság képviseletében, de beszélni fog Bokros Lajos is.

11 órakor az Együtt koszorúzza meg Nagy Imre szobrát a Vértanúk terén.

A DK elnöksége ugyanekkor, 11 órakor fogja megkoszorúzni az 1956-os emlékművet a Városligetnél.

Az Új köztemetőbe a 301-es parcellához a Magyar Liberális Párt szervezett megemlékezést 13 órára.

Az LMP rendezvénye ugyanebben az időpontban, 13-kor lesz az I. kerületben, a Szabó Ilonka utca elején, a lépcsőnél lévő Mansfeld Péter emlékműnél.

15 órakor kezdődik a Kossuth téri állami díszünnepség, ahol vendég lesz Andrzej Duda, a lengyel államfő, újra feltűnik Áder János, és elmondja az ünnepi beszédét Orbán Viktor. Erre szervezte rá Juhász Péter és az Együtt a meghirdetett kifütyülős tiltakozássorozat bemutatkozását, füttykoncerttel készülnek fogadni a miniszterelnököt. A Facebookon péntek délutánig nagyjából 500 ember jelezte, hogy megy fütyülni. Egy másik, ezzel párhuzamosan szerveződő eseménynél pedig bő 200-an azt tervezik, hogy fütyülés helyett inkább kiröhögik Orbánt. De nem csak ők készülnek: az állami ünnepségre robot-telefonhívásokkal toboroznak embereket, a polgármestereket ünneplők buszoztatására kérték.

A Kossuth tértől távolabb, a Blaha Lujza téren is lesz ebben az időben egy - az előzőeknél várhatóan nagyobb - ellenzéki megmozdulás. 13 órától Civil Fórum lesz a Blahán olyan résztvevőkkel, mint például a Hálózat a Tanszabadságért, a Szolidaritás, és felszólal majd Mécs Imre is mint 56-os elítélt. A Civil Fórum után kezdődik 15 órakor a "Mossuk le a gyalázatot!" elnevezésű tüntetés, amelyen ott lesz mások mellett az MSZP, a DK, a Párbeszéd Magyarországért és a MoMa.

Eközben a Jobbik délután 4-től a Corvin-közben tartja meg a megemlékezését.

A Kossuth téren az állami díszünnepség utánra marad még egy ellenzéki tüntetés. A fél 6-tól kezdődő demonstráció Facebook-oldala szerint a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság számít a délelőtti, délutáni füttyösökre, pártokra és párt nélküliekre is.

A nap utolsó nagy, hivatalos ünnepi programja az Operaházban lesz este 7-től. A díszelőadáson Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mond majd köszöntőt. Ott lesz Áder János is.

Múzeum, nosztalgiavillamos, koncert

Akit az állami-, kormány-és pártrendezvények nem vonzanak, de ünnepi programot keres vasárnapra, az elmehet például a Terror Házába, ami egész nap, 10-től 18-ig ingyen látogatható. Ingyenes Országház-nézegetésre viszont most nincs kilátás, október 23-án nincs ünnepi parlamenti nyílt nap, csak szombaton volt.

Ki lehet próbálni viszont azt a két darab korhű, háromkocsis GANZ UV villamost, amiket a BKK és a Honvédelmi Mininsztérium rendezvényszervező hivatala indít az évfordulóra emlékezve. Vasárnaptól  egészen november 4-ig a 6-os villamos vonalán lehet elcsípni ezeket. A menetrendet itt kell keresni.

Villamosozgatva bele lehet futni korabeli híreket kiabáló rikkancsokba is bizonyos megállókban (6-os villamos: Széna tér, Jászai Mari tér, Nyugati pályaudvar, Blaha Lujza tér, Corvin köz; 49-es villamos: Móricz Zsigmond körtér, Kálvin tér).

Aki eddig nem regisztrált, az már lecsúszott róla, de este 7 órakor kezdődik a Papp László Budapest Sportarénában az úgynevezett Szabadságkoncert Ákossal, a Beatricével, Vastag Csabával. A program ingyenes, de nincs már szabad hely.

Lezárások, elvitt kocsik

Az ünnep miatt országszerte forgalomkorlátozások lesznek, rengeteg helyen tilos lesz megállni. A rendőrség több megyére és egyes városokra kiadott külön összefoglalót, ezeket itt gyűjtötték össze. A helyzet átlátásához rajzoltak térképeket is, pirossal jelzik, mit zárnak le és hol lesz tilos megállni. A budapesti lezárások közül a legfontosabbak:

  • Vértanúk tere (szombat este 10-től vasárnap fél 6-ig)
  • Alkotmány utca, az Akadémia utca egy része, a Balassi Bálint utca és a Széchenyi felső rakpart a Jászai Mari tér és a Kossuth tér közt ( reggel 7-től fél 6-ig)
  • Pesti alsó rakpart az Eötvös tér és a Jászai Mari tér közt (déltől fél 6-ig)
  • Rákóczi út a Blaha Lujza tér és az Astoria közt (fél 2-től fél 6-ig)
  • Bródy Sándor utca a Szentkirályi utca és a Puskin utca közt (fél 2-től fél 6-ig)
  • Corvin köz – József körút – Baross utca – Szentkirályi utca – Bródy Sándor utca útvonal ( fél 6-tól 6-ig, szakaszosan)
  • Andrássy út a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között (este 6-tól 7-ig)

További budapesti lezárásokról, megállási tilalmakról itt, itt és itt vannak részletes információk, térképekkel.

Ha elfelejt időben elállni valamelyik letiltott helyről, akkor készüljön fel arra, hogy a tilosban parkoló autókat elszállítják Budapesten. A BRFK létrehozott egy zöldszámot az október 21-e és 24-e közti időszakra azoknak, akik így járnak. A 06-80/180780-as szám péntek este nyolctól hétfő reggel nyolcig él, itt lehet megtudni, hova került az autó, és mik a teendők.

Busz, villamos, troli, metró

A MÁV nem változtat a vonatok közlekedésén az ünnep miatt, a normál vasárnapi menetrenddel kell számolni. A lezárások miatt a budapesti tömegközlekedés viszont nem lesz a szokásos. A legfontosabb változások:

  • Jó esély van arra, hogy délután 2 és 6 között lezárják a Kossuth téri metróállomást. Ha így lesz, akkor a metrók nem fognak itt megállni.
  • A 2-es villamos egész nap rövidített útvonalon jár, csak a Közvágóhíd és a Kossuth tér között. Onnan a Nagykörúthoz a 15-ös vagy a 115-ös busszal lehet eljutni.

Módosított vonalon jár majd:

  • az 5-ös, 7-es, 8E, 110-es, 112-es, 133E és 178-as busz, várhatóan fél 2 és 6 között.
  • a 15-ös és 115-ös busz, a reggeli indulástól valószínűleg este 6-ig elkerülik a lezárt Vértanúk felét és az Alkotmány utcát.
  • a 70-es és 78-as troli, a reggeli indulástól valószínűleg este 6-ig nem érintik a Kossuth teret.

Az útvonalváltozások részleteiről, az ideiglenes megállókról itt van bővebb információ, de indulás előtt érdemes ránézni az aktuális helyzetre a BKK honlapján, vagy a BKK Info-n.