Halálra verte élettársát egy fővárosi férfi

2016.10.25. 09:33

Halált okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 43 éves férfival szemben, aki a vád szerint egy vita hevében olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt.

Az ügyészség közlése szerint a pár 2012 óta volt együtt, sokat veszekedtek, ilyenkor a férfi rendszeresen verte a nőt.  A vádirat szerint 2015. május 20-án este a nő részegen érkezett haza a XVIII. kerületi lakásukba, ezen összevesztek a férfival, aki tenyérrel, illetve ököllel verte meg őt. Az áldozat a fején, a felsőtestén és a végtagjain is számos, összesen legalább 40 különböző sérülést szenvedett el, valamint az orrcsontja is eltört. 

A férfi lefeküdt aludni, majd hajnalban felébredt, ekkor a nő a földön feküdt és az oldalát fájlalta. A férfi ezután munkába indult, párját pedig otthagyta. Amikor délután hazaért, a nőt holtan találta, ugyanabban a helyzetben, ahogy hajnalban feküdt.

A Fővárosi Főügyészség a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló férfival szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, amely bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.