3,5 millióért vett házat a merénylet előtt a körúti robbantó

2016.10.29. 10:04

A szombati Bors újabb mozaikdarabkákat tett hozzá a Teréz körúti robbantóként elhíresült P. László eddig ismert történetéhez. Miután a Zalai Hírlap kiderítette, hogy P. a Nagykanizsa melletti Homokkomáronban vett lakást néhány hónappal a merénylet előtt, a bulvárlap közölte értesülését: 3,5 millió forintot fizetett az ingatlanért a férfi. 

Singula Ferencné, Homokkomárom polgármestere azt mondta a Borsnak, hogy talán évekig is hirdették a házat, mire idén márciusban felbukkant P. László. "Úgy tu­dom, előre jelezte, nem ért a szőlőhöz, ezért azt majd kivágatja" - közölte a település vezetője. 

Felidézik, hogy nem világos, miből volt pénze P.-nek a vásárlásra, ugyanis bemutatkozáskor azt mondta, hogy munkanélküli, repülőgép-szerelőként nem kap állást, de hamarosan kamionosnak áll. Arról is megjelentek információk, hogy a homokkomáromi ingatlanból robbanószereket foglalt le a TEK, de ezt senki sem erősítette meg. 

P. ügyvédje sem mondott túl sok mindent a Borsnak, mivel az üggyel kapcsolatban kétezer oldalas iratanyagot kell átnéznie. Annyit azért megjegyzett, hogy a körúti robbantással gyanúsított férfit megviselték az események: 

Védencem meglehetősen zaklatott lelkiállapotban van, az elfogás módja, intenzitása, a gyanúban közölt adatok miatt, mindez valószínűleg bárkit megviselne. 

A témával kapcsolatos további cikkeinkért kattintson ide >>>>