Enyhül és nedvesedik a hétvége

2016.11.04. 16:10 Módosítva: 2016.11.04. 16:55

Enyhe, egyre nedvesebb levegő érkezik fölénk  a következő napokban - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Pénteken anticiklon alakította a Kárpát-medence időjárását, szombaton pedig a tőlünk északnyugatra elhelyezkedő ciklon melegfrontja éri el térségünket. A ciklon előoldalán egyre enyhébb és nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, a déli óráktól többfelé várható csapadék, és megerősödik, néhol viharossá fokozódik a déli szél. Erősödik a nappali felmelegedés. Eleinte még ki-kisüthet a nap, délnyugat felől azonban egyre vastagabb felhők érkeznek. 

Az Időkép.hu vasárnapra azt ígéri, hogy az eső mellett egyre inkább jellemzőek lesznek a záporok, sőt, ahogy estefelé a ciklon hidegfrontja is megérkezik, nagyobb eséllyel a Dunántúlon az ég is megdörrenhet. Hétfő délelőttre a csapadékzóna kelet, északkelet felé távozik, addig az országban sokfelé kell számítani kiadós, nem egy helyen 20-30 mm-t meghaladó mennyiségre.

Vasárnapra virradóra az ország nagy részén nem csökken 10 fok alá a hőmérséklet, napközben pedig délen, délkeleten akár 18-19 fok is lehet, északnyugaton ugyanakkor 10 fok közelében maradnak a maximumok.

Hétfőtől pedig fokozatos lehűlés veszi kezdetét.

Szélhelyzet

Erős szél is lesz, szombaton eleinte a Dunántúlon, estétől máshol is egyre nagyobb területen megerősödik a délies szél, ami vasárnap a déli és keleti tájakon továbbra is erős marad. A hidegfront érkeztével vasárnap estétől a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél támad fel, és még hétfőn is többfelé szeles lesz az idő.