Bruttó egymilliárdba kerül a népszavazás utókampánya

2016.11.07. 06:35 Módosítva: 2016.11.07. 06:44

Bruttó egymilliárd forintot költ a kormány az egyébként érvénytelenül zárult október 2-i népszavazás most is zajló utókampányára, írja a Magyar Nemzet a Miniszterelnöki Kabinetiroda válasza alapján.

A „Megüzentük Brüsszelnek: 98% NEM! a kényszerbetelepítésre!” szövegű plakáthadjáratról szóló szerződést már a referendum előtt, szeptember 27-én megkötötték a Network 360 Reklámügynökség Kft.-vel és az Affiliate Network Kft.-vel. Ez a két cég Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozik, aki Rogán Antal miniszter szomszédja.

518856 meguzentuk brusszelnek kormany plakat

A szerződés tárgya ezúttal is „a Miniszterelnöki Kabinetiroda aktuális kormányzati intézkedésekről szóló lakossági tájékoztató kampányaival kapcsolatos feladatok” ellátása volt.  A keretszerződés hatálya 2017. augusztus 10-én jár le. A lap szerint nem kizárt, hogy a pénz egy részét más kampányokra is felhasználják majd, ahogy a népszavazást megelőző különböző keretszerződések között is voltak „átfedések”. 

A Magyar Nemzet szombaton a Miniszterelnöki Kabinetirodához benyújtott közérdekűadat-igénylés alapján azt írta, az érvénytelen népszavazást megelőző kampányra bruttó 7,5 milliárd forintot költöttek. Csetényi a cégein keresztül ebből 900 millió-1,1 milliárd forint bevételhez juthattak. 

A Csetényihez köthető cégek ezen kívül, tavaly december és idén augusztus, tehát még a kvóta-népszavazás előtt, közel bruttó 6,5 milliárd forintot kaptak a kabinetiroda kormányzati intézkedésekről szóló, lakossági tájékoztató hirdetéseivel kapcsolatos feladatok ellátására. Rogán szomszédja augusztus elsején bruttó 2,4 milliárdos, augusztus 19-én újabb 2,5 milliárdos szerződést kapott az államtól. Szeptember 27-én újabb bruttó egymilliárd forintot kaptak a cégei.

Ezek az állami ügyletek a Magyar Nemzet számításai szerint 12,5 milliárd forintba fájtak az adófizetőknek, ebből Csetényi a cégein keresztül megközelítőleg 1,9 milliárdot vehetett ki, ha a 15 százalékos reklámközvetítői díjjal számolunk.