Nem találtak szexuális zaklatást a Budapesti Javítóintézetben

2016.11.08. 17:31
A gyermekvédelmi főigazgatóság nem talált visszaélésre utaló jelet a Budapesti Javítóintézetben - tájékoztatta a szervezet vezetője kedden. A magyarnarancs.hu írta azt, hogy szexuális visszaélések történhettek a III. kerületi Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben. A rendőrség két nyomozást indított, bűncselekmény hiányában mindkettőt megszüntette.

Több vizsgálatot is lefolytattak a Budapesti Javítóintézet ügyében, jelentős hiányosságot nem találtak -  mondta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője, Bátori Zsolt az MTI-nek kedden. De hangsúlyozta, hogy a szexuális visszaélés megtörténtét csak akkor tudják megállapítani, ha a gyerek azt jelzi például a gyámjának vagy a gyermekjogi képviselőnek.

A portál úgy tudja, hogy az eljárást névtelen bejelentés alapján indították, amely szerint több nevelő érintett lehet fogvatartottakkal szembeni szexuális visszaélésekben, de a fiatalok is erőszakoskodtak egymással.

    

A BRFK korábban két esetben, szexuális visszaélés és közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja miatt indított nyomozás ismeretlen tettessel szemben. A szexuális visszaélés gyanúja miatt elrendelt nyomozást hétfőn, a közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja miatt elrendelt nyomozást kedden bűncselekmény hiányában megszüntette.

40 pontból álló névtelen levél

Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője az üggyel kapcsolatban elmondta: augusztus végén jutott el hozzájuk egy 40 pontból álló névtelen bejelentés, amelyben a Budapesti Javítóintézetet érintő visszásságokat sorolt fel a bejelentő, köztük működési hiányosságokat, szexuális zaklatást, hivatali hatalommal visszaélést és korrupció gyanúját.

Mivel a bejelentésben nem szerepeltek nevek, a főigazgatóság három ellenőrzést indított: egy szakmait, egy esetleges korrupció megelőzésére vonatkozót és egy belső ellenőrzést. 

Az ellenőrzések jegyzőkönyvei szeptember vége és október közepe között érkeztek be, ezek szerint "komoly és jelentős hiányosságot" nem találtak. A jegyzőkönyveket az Emberi Erőforrások Minisztériumának és az ombudsmani hivatalnak is elküldték.

A szexuális visszaélés gyanújáról Bátori Zsolt elmondta: ha a gyerek nem jelzi gyámjának vagy a gyermekjogi képviselőnek, akkor ők nem tudják megállapítani, történt-e ilyen. Ezt tehát a rendőrség vizsgálja majd ki, eljárásukhoz a főigazgatóság rendelkezésre áll. A többi "vádpontot" nem találtak indokoltnak.

Mivel a bejelentést ismeretlen tettes ellen fogalmazták meg, senkit sem függesztettek fel a vizsgálatok idejére.