Kinga, Kincső
18 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Bekapcsolva maradt a polgármester mikrofonja: Ennyi hülye vén kurvát!

2016.11.10. 16:16
Véletlenül mindenki hallhatta, mi Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármesterének kendőzetlen véleménye az új parkoló ellen tiltakozó idős lakókról. Bekapcsolva maradt a mikrofonja. Az MSZP szerint azonnal le kell mondania, ha ez a véleménye a választókról.

Ritka eset, hogy egy politikus teljesen őszinte véleményét megismerheti mindenki egy adott ügyről. Hogy mit gondol egy lakói tiltakozásról például egy képviselő-testületi ülésen.

Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármesterének álláspontját egy véletlen folytán mindenki megismerhette a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Épp egy 4 milliárdos úthálózat-fejlesztésről tárgyaltak, amelynek része egy parkoló építése az emeletes házak közé az egykori játszótér helyére, és ez ellen néhány lakó régóta erőteljesen tiltakozik. A Szoljon.hu beszámolója szerint aláírásgyűjtés is folyt a parkoló ellen.

Az ülésen felszólalt a tiltakozó lakók nevében egy hölgy, Rimaszombati Imréné is, majd Szalay Ferenc rátért a következő napirendi pontra, de a mellette ülőnek utána elmondta a véleményét is a tiltakozókról.

Csakhogy elfelejtette kikapcsolni a mikrofonját, így mindenki hallhatta kendőzetlen véleményét:

Ennyi hülye vén kurvát! 

Az MSZP a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra a felvételt, amely a város honlapján nem található meg, onnan feltehetően kivágták ezt a részt. Az elszólás a 26. másodpercnél hallható.

Györfi Mihály szolnoki MSZP-s képviselő a mondatai miatt szerdán lemondásra szólította fel a polgármestert. Györfi szerint ugyanis méltatlanná vált a tisztségére. Már meg is fogalmazta helyette a lemondó levelét, amelyet Györfi el is vitt a titkárságára.

FRISSÍTÉS!

Szalay Ferenc csütörtök este közleményt küldött, amelyben elnézést kért a szavaiért, és kifejtette, hogy egészen más ügyben egészen más hölgyekről beszélt. A közleményét teljes egészében közöljük.

Szalay Ferenc elnézést kér

Az októberi közgyűlésen egy kollégámmal folytatott magánbeszélgetésen olyan szavakat használtam, melyek nem helyénvalóak, s ezért elnézést kérek mindenkitől. Szeretném leszögezni, hogy azoknak a szavaknak semmilyen közük nem volt a közgyűléshez, annak egyetlen napirendi pontjához sem. Azokat egy a nap folyamán az egyik kollégám által elmondott információ váltotta ki, mely szerint egyesek újra olyan pletykákat terjesztenek rólam a városban, melyek hosszú időn keresztül rendkívüli módon megviselték a családomat, s különösen a feleségemet. A hazug vádak felzaklattak, feldühítettek, aminek a nap során magánbeszélgetésben többször is hangot adtam, néha talán nem oda illő módon.

Nem kívánom senkinek, hogy valaha is szembesülnie kelljen olyan hazugságokkal, amiket rólam terjesztenek, s amivel fájdalmat okoznak a családomnak. Tudom, politikai szereplőként nekem többet kell tűrnöm, de én is emberből vagyok.

Azok, akik ezt a helyzetet úgy akarják beállítani, hogy én egyetlen idős embert is meg akartam sérteni, egy hazug politikai fogással élnek. Aki ismer engem, tudja, hogy az általam vezetett önkormányzat nagyon sokat tett és tesz az idős polgárokért. Visszautasítom ezeket a vádakat, s felszólítom a szocialista pártot, hogy a minden alapot nélkülöző vádaskodásával ne sározza be egy idősbarát önkormányzat díjjal kitüntetett közgyűlés munkáját!