Rábeszélte hároméves unokahúgát, úgy szopogassa, mintha cumizna

2016.11.21. 12:09
Megdöbbentő szexuális bántalmazási ügyben indult bírósági tárgyalás múlt héten. M. Géza a vád szerint arra vette rá hároméves unokahúgát, hogy úgy szopogassa a nemi szervét, mintha cumizna. Cserébe a kislány játszhatott a mobilján. A férfi ugyan tagadja ezt, de a vádirat szerint 2013-ban nemcsak a testvérének kislányát, hanem egy baráti pár gyerekét is bántalmazta. A 37 éves férfit pszichológus, pszichiáter és elmeorvosi szakértő is megvizsgálja a következő tárgyalásig.

„Egyik alkalommal ő vigyázott a kislányra, és amikor kettesben maradtak, megkérte unokahúgát, hogy úgy szopogassa nemi szervét, mintha cumizna. Cserébe pedig felajánlotta a gyereknek, játszhat a mobiltelefonjával” – ismertette a bíró az esetet a november 18-i, első tárgyalási napon. A kislány pedig teljesítette nagybátyja kívánságát, hiszen szerette és bízott a férfiban.

M. Géza viszont tagadta ez ellene felhozott vádakat, amikor a Budapest Környéki Törvényszék bírája megkérdezte, bűnösnek vallja-e magát. Ha mégis bebizonyosodik a bűnössége, a szexuális erőszak bűntettért akár tíz évig tartó szabadságvesztés is járhat.

A bűnösséget tagadó válasz után Surdy Miklós bíró ismertette a vádiratot, amiből kiderült, hogy az egyedülálló, sofőrként dolgozó férfi egy házban lakott a bántalmazott unokahúgával és szüleivel Ráckevén.

De az is kiderült, hogy nem csak az unokahúgához közeledett furcsán. Egy baráti házaspár kiskorú gyerekével szintén sok időt töltött kettesben. A kislánynak fel is tűnt, hogy a férfi nagyon kedves vele, úgy viszonyul hozzá, mintha szerelemes lenne belé.

Egyszer a vádlott megkérte a gyereket, hagyja, hogy lefényképezhesse a meztelen fenekét, majd ruhán keresztül simogatta a kislány nemi szervét.

A kislány olyat akart játszani az öccsével is

A férfi és unokahúga között történtekre akkor derült fény, amikor a kislány ugyanazt akarta játszani öccsével, mint amit M. Gézával. „Az anya hallotta a két gyerek közötti párbeszédet, és felfigyelt lánya mondataira” – áll a vádiratban. A kislány pedig később elmondta, mi történt közte és a nagybátyja között. Ezek után hatalmas veszekedés tört ki a családban, így M. Géza jobbnak látta, ha összecsomagol, és elmegy otthonról.

A férfi szerint a kislány félreérthetett valamit. M. Géza ugyanis hajlamos arra, hogy csúnya dolgokat mondjon. Sűrűn elhangzott a szájából például a „kapd be” kifejezés is, szerinte valószínűleg ezt magyarázta félre a gyerek.

A vádlott azért sem értett egyet az ellene felhozottakkal, mert szerinte esélye sem volt, hogy elkövesse ezeket. Ugyanis amikor unokahúgára vigyázott, otthon volt a nagymama is, így az esetnek lett volna tanúja.

Állítása szerint a kislányt sajátjaként szereti, nagyon sok időt töltöttek együtt, ilyenkor pedig vagy tévét néztek, vagy a gyerek játszott a férfi mobiltelefonján.

Arra azonban nem tudott magyarázatot adni, miért találtak a számítógépén kiskorúakról készült pornográf videókat és a baráti pár kislányáról is képeket.

Mesélő gyerekrajzok

A vádiratból kiderül, hogy az eljárás során pszichológusok is vizsgálták, többek között rajzteszttel a férfi két kiskorú áldozatát. A baráti házaspár kislányánál nem találtak személyiségtorzulást, az életkorának megfelelő fejlettségű, nem hagytak nyomot benne a történtek. Bár a szakértők azt sem zárták ki, hogy „az eset később gyengítheti az önértékelését”.

Az unokahúgnál azonban összetettebb kép rajzolódott ki a szakemberek előtt. A gyerek nem a korának megfelelő fejlettségű, rosszul kommunikál, éppen ezért a vizsgálatok is nehézkesek voltak. Megállapították, hogy „kóros elváltozások fedezhetők fel a személyiségében, ami adódhat az erőszakból, de a szociális háttér is indokolhatja”. A jelek pedig arra utalnak, hogy trauma érte a gyereket.

Pszichiáter is megvizsgálja a nagybácsit

A tárgyaláson kiegyensúlyozottnak tűnő M. Géza a szakvélemények szerint depresszióval, tömegiszonnyal és zárkózottsággal küzd, amiket 14 éves koráig kezeltek nála. A katonaságtól hat hét után leszerelték egy pszichológiai teszt után. A bíró azonban úgy gondolja, eljött az ideje újabb alapos vizsgálatoknak, így Surdy Miklós elrendelte, hogy pszichológus, pszichiáter és elmeorvos is vizsgálja meg a férfit. A döntését azzal indokolja, hogy „a bíróság képet szeretne kapni a vádlott lelki mozgatórugóiról, továbbá arról, beszámítható-e, és milyen a börtöntűrő képessége”.

A tárgyalás jövő februárban folytatódik. A bíróság akkor meghallgatja a tanúkat, valamint a szakértőket. Ha M. Géza úgy gondolja, változtathat vallomásán, és elismerheti bűnösségét a soron következő perig. Az ügyész szerint beismerés nélkül öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés vár a szexuális erőszakkal vádolt férfira.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport