Betiltották a muszlim vallást és a melegséget egy magyar községben

2016.11.24. 17:12
A jobbikos polgármester javaslatára Ásotthalmon ezentúl tilos a burkaviselés, a mecsetépítés és minden, ami nem a férfi-nő kapcsolatot tekinti a család alapjának.

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a Jobbik alelnökének kezdeményezésére a Csongrád megyei nagyközség önkormányzata november 23-án elfogadta és kihirdette azt a rendeletet, amely Ásotthalmon megtiltja a muszlim vallással összefüggő tevékenységek nyilvános megvalósítását, így a burka-, nikáb-, csador- vagy burkiniviselést és a mecsetépítést, emellett pedig gyakorlatilag a homoszexualitás bármilyen nyilvános kifejezését is.

A rendelet szövege szerint Ásotthalmon szerda óta "tilos közterületen

  • a müezzin tevékenysége, mivel alkalmas a köznyugalom zavarására, továbbá alkalmas arra is, hogy a helyi lakosság körében félelmet, riadalmat és megbotránkozást keltsen,
  • az egész testet és fejet, valamint részben vagy teljes egészében az arcot is elfedő burka, nikáb és csador, valamint a teljes testet fedő fürdőruha, ide értve az úgynevezett burkini viselése,
  • bármilyen olyan jellegű propaganda-tevékenység megvalósítása, amely a házasság intézményét nem az Alaptörvényben rögzítetteknek megfelelően egy férfi és egy nő között létrejött életközösségként mutatja be, ide értve bármilyen közterületi akciót, kiemelten a performanszokat, demonstrációkat, plakát-, röplap- és hangreklámokat,
  • bármilyen olyan jellegű propaganda-tevékenység megvalósítása, amely megsérti az Alaptörvényt azzal, hogy a családi kapcsolat alapjaként nem a házasságot, illetve a szülő-gyermek viszonyt ismeri el, ide értve bármilyen közterületi akciót, kiemelten a performanszokat, demonstrációkat, plakát-, röplap- és hangreklámokat."

Toroczkai a Facebookon azt írta a javaslatáról: "A bűnbakkeresés helyett én inkább azonnali megoldást adok, védelmet a brüsszeli tömeges betelepítési tervvel szemben", az előterjesztése pedig "tulajdonképpen egy intézkedéscsomag, amely a közösségünket és a hagyományainkat védelmezi bármilyen külső tömeges betelepítési vagy felforgatási tervvel szemben. Nincs más teendő, Magyarország többi önkormányzatának csak át kell venni a preventív célú intézkedéscsomagunkat, és máris megvédtük a hazánkat."

A muszlimellenes rendeleteket azzal indokolta, "a migránsok több mint kilencven százaléka muszlim vallású", ugyanakkor szerinte Nyugat-Európában "több esetben a muszlim valláshoz kapcsolódó tiltások nem a migráció visszaszorításának, hanem a szélsőséges liberalizmus védelmének szándékával születtek", ezért szükség volt emellett "egy Oroszországban működő törvényhez hasonló rendeletre" is, pláne, hogy mi, közép-európaiak "ismét két pogány közé kerültünk. Amíg délről a migráció, addig nyugatról a szélsőséges liberalizmus vadhajtásai fenyegetik a társadalmunkat és hagyományainkat".