Károly, Karola
-2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Először azt nézték a férfi foglyok, hogy mi lóg ki a ruhámból

DSC 5069
2016.11.26. 11:03
Amikor Lados Józsefné 1970-ben, huszonéves fiatal nőként először besétált egy budapesti börtönbe dolgozni, a büntetés-végrehajtási intézmények falain belül jellemzően konyhás pozíciókba kerülhettek nők. Harminc évet töltött börtönökben, ő volt Magyarország első női nevelője, aki férfi fogvatartottak között dolgozott. Volt, hogy pengékkel akarták szétvágni az arcát, de olyan is, hogy megszánt egy síró rabot.

Lados Józsefnét mindig is vonzották az egyenruhás munkakörök. Alig múlt húszéves, amikor megtudta, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága gyors- és gépírót keres, és azonnal be is adta a jelentkezését.

Már gyerekként is felnézett a szomszédjukban lakó honvéd ezredesre, a fess egyenruhájára, felelős beosztására, de amikor megkérdezte a férfit, neki vajon mikor lehet majd egyenruhája, akkor a szomszéd kedvesen rámosolygott és közölte, hogy soha. A lányoknak ugyanis, érvelt az ezredes, egészen más a dolguk.

Ladosné Erzsébet viszont nem az a fajta ember, akit bármitől könnyű lenne eltántorítani. Frissen végzett gyors- és gépíróként viszont megragadta a kínálkozó lehetőséget, és hamar fel is vették a fogvatartottaknak készített börtönújság, a Heti Híradó szerkesztőségébe. „Abban az időben egyetlen napilap vagy hetilap sem juthatott be hozzájuk a börtönbe, csak ez az erős kontroll alatt tartott, szerkesztett lap. Tájékoztató jellegű volt, hogy ne szakadjanak el annyira a külvilágtól” - emlékszik a kezdetekre.

A munka és két kicsi gyerek mellett kezdte el a szegedi tanárképző főiskolát, és amikor másodéves lett, jött a lehetőség, hogy majdani pedagógusként kérvényezheti, hogy nevelőtisztként dolgozhasson a börtönben. Pedig akkoriban nagyon kevés nő dolgozott a büntetés-végrehajtási intézményekben:

nő az főként konyhás lehetett. Mindössze egyetlen női nevelő volt, ő is a női fogvatartottakkal.

Alig néhány hónapot töltött női rabok mellett

Erzsébetet mégis azonnal kinevezték, most, közel ötven évvel később azt mondja, határozottsága és egyenes, szabálykövető magatartása miatt találhatták alkalmasnak a nevelői feladatra. Nyolctól négyig kellett dolgoznia, folyamatos kapcsolatot ápolt a letartóztatott bűnözőkkel, intézte ügyes-bajos dolgaikat vagy éppen fegyelmezte őket.

„A főiskolás társaim kapaszkodtak az asztalba, rettegtek attól a lehetőségtől, hogy pedagógusi végzettségüket a börtönben kamatoztassák. De én azt mondtam, ki akarok menni az élet sűrűjébe” - mondja a 70 éves, alacsony, filigrán nő, aki kezdőként a Gyorskocsi utcai börtön hatodik emeletére került, az előzetes letartóztatásban lévő nők mellé.

Élete első zárkájában ÜK-sok, azaz üzletszerű kéjelgésért lecsukott szexmunkások voltak, és néhány besurranó tolvaj. „Amikor először beléptem a zárkába, azt éreztem, hogy méregetnek és irigykednek. Ugyanis ki volt lakkozva rózsaszínre a körmöm, és ki volt húzva a szemem normális szemceruzával. Nekik viszont nem lehetett sminket bevinni, szegények fekete cipőkrémmel húzták ki a szemöldöküket és szemhéjukat.

A női rabok között mindössze pár hónapot maradt, nem volt alkalma mély kapcsolatot kialakítani velük, ugyanis az első pillanattól nagyon rossz viszonyban volt a közvetlen kollégájával. A hetvenes években jócskán fehér hollónak számító női munkatárs mellé került, megosztották a több száz fogvatartottal járó női körletet, a fele lett Erzsébeté. Az idősebb kolléganő viszont nem hagyta kibontakozni, rendszeresen Erzsébet feje felett átnyúlva hozott döntéseket.

Pár hónap alatt annyira elmérgesedett a helyzet, hogy Erzsébet a felettesükhöz, a nevelési osztályvezetőhöz fordult. Azonnal áthelyezték, mindössze egyetlen emelettel került lejjebb, ahol szintén előzetes letartóztatásban lévő fogvatartottak voltak, de férfiak.

Így lett Erzsébet Magyarország első női smasszere férfiak között.

Ő saját magát gyakran smasszernek nevezi, de mindig hozzáteszi azt is, hogy habár a köznyelvben mindenki smasszerezi az összes, büntetés-végrehajtásban dolgozó nőt és férfit, valójában az inkább csak az őrökre illő megnevezés. 

A körletében körülbelül száznyolcvan fogvatartott férfi volt, és nem volt olyan nap, hogy ne érkezett volna új előzeteses.

Amikor beléptem a zárkába, azonnal azt nézték a férfi foglyok, hogy mi lóg ki a ruhámból. Elől is és hátul is megnéztek. És nem csak engem bámultak, az összes odaérkező nőt, a társaik feleségeit, lányait, mindenkit.

De az első csekkolást követően tartottak tőle, mert nagyon határozott volt, és nem ódzkodott a büntetéstől sem. „A hatodikon voltak a hölgy rabok, és cérnaszálon tiltott leveleket eresztettek le a férfiaknak, ezeket a leveleket nevezték a börtönben lilónak. Azért tiltották ezeket a leveleket, mert könnyen összebeszélhettek ezeken keresztül a bűntársak. A wc-n lekopogták, hogy megy le a levél, és a rácson kilógatva eresztgették le a lilókat. Láttam, hogy kilóg egy kéz az ablakon és húzza be a levelet. Beküldtem a körletőrt, és rajta is kapta olvasás közben. Mondtam neki, hogy öt nap fogda.”

Ez azt jelentette, hogy a rab arra az időre egyedül volt egy puritán zárkában, nem ihatott kávét, nem mehetett beszélőre, nem dohányozhatott, és még a harminc perces napi levegőzés közben sem találkozhatott a társaival.

Erzsébet rendet tartott, de mindig egyenes és őszinte volt a fogvatartottakkal. Szerette hangoztatni a börtönben ülőknek, hogy a jogaikat ő mindig biztosítani fogja nekik, de a kötelezettségeiket nekik kell betartani. „Máskülönben fegyelmi lap lesz, csomagmegvonás, beszélőmegvonás és fogda” - sorolta a büntetési lehetőségeket.

Olyan eset is előfordult, hogy egy frissen szabadult rab visszatért egy hatalmas virágcsokorral, de Erzsébet nem fogadhatta el. Nem szerelmi vallomás volt a rab részéről, egyszerűen meg akarta köszönni, hogy Erzsébet emberségesen bánt vele. Három évtizedes karrierjében egyetlen esetet sem tud felidézni, amikor oda nem illő érzelmekkel viseltettek volna iránta a rabok. „A fogvatartottaknak a nevelő a legfőbb főnökük. És olyan karaktert alakítottam ki, hogy fel se merüljön a szerelmi szál.”

Másfél évtized fiatalkorúak között

A Gyorskocsi utcai börtönből a Markó utcába került, felettesei döntése nyomán előzetesben lévő fiatalkorú férfiak nevelője lett. Erzsébet azt mondja, ez volt élete legszebb időszaka. Szeretett – ahogy ő mondja – "a kölkökkel" foglalkozni, habár a feladat egyáltalán nem volt egyszerű, 15 év munka után maga kérte az áthelyezését. „A legborzasztóbb része az volt, hogy ugyanakkor volt tinédzser a fiam. Úgy vigyáztam rá, mint a hímes tojásra.” Ma egyébként a fia börtönben dolgozik épületvillamossági szerelőként és Erzsébet férje – akivel decemberben ünneplik 48. házassági évfordulójukat - szintén fegyház-alkalmazott volt.

A fiatalok bűnelkövetőkkel eltöltött másfél évtized megviselte Erzsébetet. „Volt ott minden. Ott ül például velem szemben a tizennégy éves kis krapek, szőke, kék szemű, és azt zokogja, hogy hiányzik az anyukám. Megnyugtattam, és megmondtam, hogy írjon egy kérelmi lapot a rendkívüli beszélőre. Két nap múlva ott is volt az anyja. Azt hittem, megszakad a szívem.”

De voltak veszélyes helyzetek is, például amikor elkapott egy tiltott levelet, és a börtön belső elhárítása raboktól megtudta, hogy az érintett rab meg akarja pengéztetni. „Ez azt jelentette, hogy kiszól a siti princének (börtönszlengben ez szolgát, csicskát jelent – a szerk.), aki négy pengét rejt az ujjai közé, odajön hozzám és megsimítja az arcomat. Az üzletszerű kéjelgésért ülő nők között láttam több olyat, aki meg volt pengézve. Négy mély barázda az arcon a szemtől egészen az állig. A plasztikai sebész sem tudná eltüntetni.” Ennél az esetnél Erzsébetet hónapokig kísérgették munkába, a börtöntől a lakásig, és végül nem történt baj.

Férfiak között egy életen át

A kezdeti pár hónapot leszámítva egész életében férfiakkal dolgozott, tizenöt év után érezte először, hogy nem képes többé ezt a munkát végezni. Akkoriban még nem létezett a kiégés elleni aktív szupervízió a bv-s alkalmazottaknak, de Erzsébet így is felismerte, hogy változásra van szüksége. „Még nem vesztettem el a türelmemet a fogvatartottak iránt, a feladat nekem mindig szentség volt. Viszont volt annyi eszem, hogy éreztem, ez ennyi volt, és hogy kezdek kiégni.”

Onnantól nem foglalkozott fogvatartottakkal, de paradox módon az egyik lekeményebb bv-s helyre került, abba az intézménybe került, ahol a legtöbb súlyos agresszív, testi épség ellenes bűncselekményt elkövető, pszichés beteg bűnözőt tartják fogva, a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Itt töltött még 15 évet adminisztratív munkakörben, személyügyi és szervezési osztályvezetőként, majd innen ment nyugdíjba 2000-ben alezredesként.

Azóta sem szakadt el a börtöntől, a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi tagjaként aktivizálta magát, nemrég a nők megbecsüléséért alapított Richter Aranyanyu Díj döntőjébe került pedagógus kategóriában. A közalapítvány tagjaként lakókörnyezetéből, Kőbányáról visz börtönlátogatásra nyolcadikos diákokat. „Nem elrettentetni, hanem elgondolkoztatni akarom őket. Megmutatni, hogy a jó balhénak látszó sztori is nagyon rosszul végződhet”.