Előzetesben a budapesti ingatlancsaló és egy volt ügyvéd

2016.12.01. 19:13

Nem jogerősen előzetes letartóztatásba helyezett a Budai Központi Kerületi Bíróság egy ingatlancsalásokkal gyanúsított férfit és egy volt ügyvédet - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel. A 48 éves budapesti férfi a megalapozott gyanú szerint egy ingatlanértékesítéssel foglalkozó cég képviselőjeként sorozatosan követett el csalásokat az ügyfelei sérelmére. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta, a 48 éves Sz. Zoltán három év alatt másfél milliárd forintos kárt okozott hetven embernek.

Sz. Z. egy banki hitelekkel terhelt és követeléskezelésre kiadott ingatlanok közvetítésével, értékesítésével foglalkozó zrt. ügyvezetőjeként dolgozott. Ügyfeleiknek azt mondták, hogy a cég a jelzálogjogosult bankoktól jelentősen a piaci ár alatt tud lakásokat vásárolni, amiket tehermentesít, majd ezután még mindig jóval a piaci ár alatt értékesít az ügyfeleknek.

2013-tól sok esetben kötött ingatlan-adásvételi előszerződést az ügyfelekkel, akik vételárelőleget, valamint foglalót fizettek. A végleges adásvételi szerződéseket azonban nem kötötték meg, a gyanúsított tévedésbe ejtette a vevőket. Az előleg és foglaló jogcímen átvett összegeket nem az ingatlan megszerzésére és tehermentesítésére fordította, hanem ismeretlen célra, a pénzt pedig nem vagy csak részben fizette vissza a sértetteknek.

Az üggyel kapcsolatban a Budapesti Nyomozó Ügyészség is nyomoz egy volt budapesti ügyvéddel szemben.

Az elkövetések idején még ügyvédként tevékenykedő férfi szerkesztette és ellenjegyezte az ügyfelekkel kötött szerződéseket, majd több esetben ügyvédi letétként átvette a vételár egy részét. A letétbe helyezett pénzzel a későbbiekben nem számolt el, hanem sajátjaként rendelkezett vele, ezáltal jogtalan hátrányt okozott.

A bíróság egyetértett az ügyészséggel abban, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyása esetén fennállna a bizonyítás megnehezítésének veszélye. Sz. Z. tekintetében emellett a bűnismétlést is reálisnak tartotta.