Az ölést is tanították a 18 év alattiaknak az Arcvonal kiképzőtáborában

2016.12.08. 18:27 Módosítva: 2016.12.08. 19:01

Egyelőre csak első harmadánál tart a félkatonai szervezetek ügyében folyó vizsgálat, mondta Pintér Sándor  belügyminiszter csütörtökön az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság együttes ülése után. Az MTI szerint Pintér Sándor és Kósa Lajos elég érdekes információkat csepegtettek, aztán jöttek az ellenzéki politikusok:  

  • a Magyar Nemzeti Arconalnak (MNA) volt külföldi szervezetekkel kapcsolata, a felderítésben több ország titkosszolgálatának munkája is benne van (Pintér),
  • Vannak jelei pártkapcsolatoknak, azonban bizonyítékok ezekre a kapcsolatokra még nincsenek (Pintér),
  • 11, különböző néven futó szervezet van, amely kapcsolható az MNA-hoz (Pintér),
  • a rendőrség már 2015-ben elkezdett nyomozni a radikális szervezetek után (Kósa),
  • megalapozott volt a gyanú arra, hogy az MNA ellen fel kell lépni, releváns információk voltak arról, hogy az ilyen szervezetek egyikénél sorozatlövő fegyverek is vannak (Kósa),
  • emiatt összesen hat házkutatás indult meg,  ennek a nyomozásnak az egyik eseménye volt a bőnyi rendőrgyilkosság, ahol Győrkös István egy gépkarabéllyal lőtt le egy rendőrt (Kósa),
  • kizárható, hogy ennek az ügynek köze lenne a Teréz körúti robbantáshoz (Kósa),
  • az MNA megpróbált olyan kiképzést szervezni, amelyen a résztvevők "az emberölést gyakorolják", a kiképzéseket ráadásul 18 év alattiaknak szervezték (Kósa),
  • Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke azt mondta: az MNA-nak volt külföldi titkosszolgálati kapcsolata, ám ennek "célja és mélysége" nem állapítható meg,
  • Szél Bernadett a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja szerint szükséges lenne egy olyan szabályozás, amellyel a gyerekek nem kerülhetnének kapcsolatba ilyen csoportokkal, 
  • Mirkóczki Ádám a bizottság jobbikos tagja szerint  a vizsgálat mostani szakaszában a legfontosabb információ, hogy politikai, parlamenti párt jelenleg nincs összefüggésben, vagy nem hozható kapcsolatba a Magyar Nemzeti Arcvonal egyetlen tagjával és egyetlen olyan személyével sem, akik jelenleg bármilyen eljárás alatt állnak.
  • A bizottsági ülést a Fidesz kezdeményezte, ezért Mirkóczki attól tartott, hogy  az ülésen nagyon sok információt fog megtudni a Jobbik és a paramilitáris szervezetek kapcsolatáról, de ilyennel nem sikerült szolgálnia a titkosszolgálatnak és a belügyminiszternek sem. Mint mondta, azt el tudja hinni, hogy néhány hónap múlva "valamit elő fognak bányászni (...) valamelyik szervezet és a Jobbik kapcsolatát bizonyítandó".
  • Mirkóczki szerint ez az MNA-val nem fog megtörténni, a Betyársereg és a Jobbik között szervezeti együttműködésről semmilyen szinten nem lehet beszélni. Abban pedig nem lát problémát, hogy a Betyárseregnek mint "sportklubnak" vannak olyan tagjai, akik ismernek jobbikos politikusokat.