Hazaköltözött a gyerekeivel a felesége feldarabolásával vádolt hentes

2016.12.13. 07:59

Két hete mentette fel a bíróság első fokon bizonyítottság hiányában azt a darnózseli hentest, akit a felesége ledarálásával vádoltak. A férfi a napokban a két gyermekével visszaköltözött a darnózseli házba, írja a Blikk. Az ügyvéd szerint a férfit most semmi más nem érdekli, csak a gyermekei, és biztos menne, hogy másodfokon is felmentő ítélet születik.

A férfi és 40 éves gyógytornász felesége válófélben voltak, amikor az asszony 2014 májusában eltűnt.

A vád szerint a férfi megölte feleségét, majd autóba tette, hazavitte és megvárta, amíg a gyermekük elalszik. Ezután beállt az autóval a garázshoz, kivette a holttestet, és a ház alatti húsfeldolgozóban a holttestet „feldolgozta”. A maradványok egy részét elégette, egy részét elrejtette vagy szétszórta, később pedig sósavval fertőtlenítette a húsfeldolgozó eszközöket.

A vádlott végig tagadta a bűnösségét, szerinte a DNS-minták elemzése sem volt megfelelő. Most a bíróság is úgy találta, hogy a vádhatóságnak nem sikerült megfelelően bizonyítania a vádat, ezért N. Jánost bizonyítottság hiányában felmentette.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport