Jolán
2 °C
4 °C

Folytatódik a Simonka miatt kitört fideszes háború Békésben

2016.12.14. 09:40

Újabb fokozatra kapcsolt Békésben a fideszes belháború, amely Simonka György körül tört ki. A Fidesz parlamenti képviselőjének térsége és a megye többi térségének fideszes vezetői között az EU-s területfejlesztési pénzeken indult a vita, mert azok jelentős részét Simonka saját térségébe irányította. A képviselő ellen költségvetési csalás gyanújával folyik nyomozás, amely alapján úgy tűnik, a pénzek becsatornázása vitatható eszközökkel folyt. 

A fideszes konfliktusnak újabb lendületet adott a kommentháború, amelyben a Simonkához közel állók adtak javaslatokat arra, hogyan kell „megvédeni Simit” a támadásokkal szemben.

Gyula nem féreg

Szerdán Gyula fideszes polgármestere adott ki közleményt, amely elég egyértelműen jelzi a feszültséget. „Simonka György saját hazugságainak hálójában vergődik, ennek céljából Békés megyei településeket, elsősorban Gyulát illeti hamis vádakkal” írta Görgényi Ernő. „Simonka végre elismerte, hogy az ő utasítására készítették azt az útmutatót a kommentelő szimpatizánsoknak, amelyben jó példaként javasolták híveiknek, hogy a gyulai embereket féregnek nevezzék, akiket el kell taposni.” 

Görgényi szerint Gyula nem fúrta meg más települések fejlesztési pénzeit, támogatták a hátrányos helyzetű járások fejlesztési keretének létrehozását is. A fejlesztési pénzek elosztását illetően elmondta: nem Gyula volt a legkedvezményezettebb, hiszen a város 2007 óta 42, a Simonka által képvisel Dél-Békés viszont 80 milliárd forint pályázati támogatást kapott.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?