A Kodály-szobor útban volt a Miniszterelnökség építkezésén

2016.12.15. 21:48

Kedd reggel az I. kerületi Európa ligetben, a budai Várba vezető Bécsi kapu melletti parkban egy platós kocsin látták Kodály Zoltán szobrát - írja a Magyar Nemzet Online.

Varga Imre bronzból és gránitból készült alkotása 2003 óta a budai Vár egyik kiemelt pontján, a Püspökkertben állt, ez pedig a Miniszterelnökség új helyszíne, a karmelita kolostor mellett található. A kormány Várba költözésének előkészületei során a szobrot elbontották.

Keddig semmi nem utalt arra, hogy a felújítások után Kodály Zoltán szobra ne kerülhetne vissza korábbi helyére. A jelek szerint azonban fontosabb volt a karmelita kolostor melletti terület teljes elfoglalása, és a műalkotás a legteljesebb csendben került a Váron kívül fekvő Európa ligetbe - írja az MNO.

Az alkotást eredetileg 1982-ben itt állították fel, de az eldugott, turisták által nem látogatott parkban lassú pusztulásnak indult. Graffitisek csúfították el, és a környékét is benőtte a gaz, egyszer már kimenekítették innen.

A Miniszterelnökség azt válaszolta az MNO-nak, hogy a

„Miniszterelnökség a Budavári Önkormányzat kérésére adta át a Kodály Zoltánt ábrázoló alkotást, hogy a szobor az eredeti helyére kerülhessen vissza”.

Ezzel szemben az I. kerületi önkormányzat egyik korábbi közleményében azt találták, hogy a

„...munkálatok miatt a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy segítse a szobor méltó helyét megtalálni a kerületben”.

Vagyis az önkormányzat közleménye szerint Lázárék kezdeményezték, hogy a Kodály-szobor ne kerülhessen vissza a Várba, míg a Miniszterelnökség azt állítja, a Budavári Önkormányzat kérésére adták át a szobrot.

Az önkormányzat szerint pénteken ünnepi műsorral avatják újra Kodály Zoltán szobrát.

Nem ez az első furcsaság

Korábban a karmelita kolostor átépítése során vált egyértelművé, hogy úgy egészítik ki egy 100 négyzetméteres, Dunára néző erkéllyel a műemlék épületet, hogy arról nem tudott a világörökségi helyszíneket (köztük a budai Várat és a dunai látképet) nyilvántartó UNESCO világörökségi központja.

Az ENSZ-szervezet a botrány kirobbanásakor közölte, csak állagmegóvásra adott engedélyt, és felvetette azt is, hogy bizottságnak kéne kivizsgálnia, szabályosan építették-e meg az Orbán Viktor dolgozószobájához csatlakozó erkélyt.

A kormány Várba költözése az Országos Levéltár épületének sorsát is megpecsételte, mivel a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell a hely, a levéltárnak el kell hagynia a Szentháromság teret.