Körúti robbantás: antropológiai vizsgálat kezdődhet

2017.01.04. 07:22

Január közepén tűzhetik ki nyomozó ügyészek az antropológiai összehasonlító vizsgálat időpontját a Teréz körúti robbantás ügyében; a szakértők a gyanúsított és a térfigyelő kamerák felvételein szereplő robbantó alkatát hasonlítják össze, írja szerdai számában a Magyar Idők.

A robbantás helyszíne 2015. szeptember 25-én
A robbantás helyszíne 2015. szeptember 25-én
Fotó: Olvasónk, László

A napilapnak Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészségség szóvivője azt mondta: iktatták a decemberben megküldött védelmi indítványt, ám még néhány nyomozati cselekmény folyik, amelyek eredményét meg kell várniuk, utána döntik el, mikor kerülhet sor a bizonyítási kísérletre.

Brunner Tamás, a robbantás gyanúsítottjának, P. Lászlónak a védője szerint néhány szakértői vélemény véglegesítését várják. Ilyen például a végleges tűzszerész szakértői vélemény. A gyanúsított elfogásakor az előzetes szakvéleményt már a védelem elé tárták, ám a végleges dokumentum várhatóan lényegesen bővebb lesz.

A védelem álláspontja az, hogy nem a gyanúsított látható a közzétett videofelvételeken, ezért december közepén indítványozták, hogy antropológus igazságügyi szakértő hasonlítsa össze P. László testalkatát és koponya-, valamint arcformáját a videofelvételeken szereplő férfiéval.

"Amennyiben az antropológus megállapítja, hogy a fizikai jellemzők jelentősen eltérnek, ez fordulatnak tekinthető, és álláspontom szerint igazolást nyer, hogy nem védencem az, akit keresnek a hatóságok" - mondta a védő a lapnak. (MTI)