Orbánékhoz külföldiek akartak bejutni, a hős rendőrök a terrorveszélyt elhárították

D MTZ20160501003
2017.01.04. 22:23
Nagyjából ezzel az érveléssel utasították el Hadházy Ákos panaszát a bicskei rendőrök, akit egy német forgatócsoporttal együtt vegzáltak Felcsúton, mert a kisvasútról akartak forgatni. Az abszurd érvelésben országosan elrendelt hármas terrorkészültségre, a kiskapu kilincsének nyomkodására és eltűnt kamerafelvételekre hivatkoznak. De a furcsa vallomásokból az is kiderül, hogy a Pancho Aréna biztonsági rendszerével Orbán felcsúti házát éberen figyelik.

Még tavaly ősszel írtunk róla, hogy Hadházy Ákos, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke (akkor még csak antikorrupciós szakszóvivője) különös kalandba keveredett a rendőrökkel, amikor a német RTL egyik stábját elkísérte egy felcsúti forgatásra. A felvételek készítése közben egyszer csak megjelentek a hatóság emberei, és úgy bántak a német tévésekkel és a magyar ellenzéki politikussal, mintha fizikai fenyegetést jelentenének: még a zsebeiket is kipakoltatták.

Az akciót Hadházy végig videózta, majd panaszt tett. Úgy tűnik, hiába.

Nem, nem, a videón ez nem is motozás

2015. szeptember elején az LMP-s politikus az Orbán Viktor miniszterelnök felcsúti háza mellé felhúzott Pancho Arénát és a kisvasutat akarta megmutatni a tévéseknek. Azt a kisvasutat, amire azzal az ígérettel költött 2 millió eurót a kormány, hogy napi 2500-7000 utast szállít majd, miközben a valóságban pár tucat alig jön össze.

A stáb azonban váratlan akadályba ütközött. Rendőrök jelentek meg, akik az igazoltatással nem érték be, az esetről készült videók alapján még át is kutatták-tapogatták az ellenzéki politikust,

illetve a német tévéseket. Kipakoltatták a ruhájukat, benyúltak a zsebükbe, végigtapogatták őket. A rendőrségi akciót Hadházy rögzítette, majd panaszt tett az intézkedés miatt.

Hadházy most kapta kézhez az eljárásról szóló hivatalos levelet, mégpedig a panaszt elutasító határozatot.

Mielőtt részletesen bemutatnánk a hatósági érvelést, kezdjük az egyik fő állítással. A határozat szerint Hadházy a panaszában

következetesen "motozást" kifogásol (...) azonban (...) egyértelműen megállapítható, hogy nem "motozás", hanem ruházatátvizsgálás történt.

A motozás ugyanis kényszerintézkedés, amit konkrét személynél és konkrét tárgy keresésére lehet alkalmazni, és többek közt a testnyílásokat is át lehet vizsgálni. Ilyesmire a németek és Hadházy nagy szerencséjére tényleg nem került sor.

Kamerafelvétel bizonyíthatna, de nincs meg

A rendőrség ezt követően a panasz kivizsgálása során azt nézte meg, hogy az intézkedő rendőrök ruházatátvizsgálása megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak. A törvény szerint ezt az eszközt a rendőrök igazoltatás során akkor vethetik be,

ha azt a személyazonosság megállapítása, a közrendet, a közbiztonságot fenyegető veszély elhárítása, bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének gyanúja szükségessé teszi.

A rendőrségi határozat szerint a következők indokolták a ruházatátvizsgálást. Egyrészt Magyarország egész területére 3-as (közepes) terrorfokozat volt elrendelve, másrészt a rendőrséghez érkezett egy bejelentés, hogy négy személy megpróbált bejutni Orbán Viktor ingatlanába „oly módon, hogy a kiskapu kilincsét nyomkodták, miközben az eseményről kamerafelvételt készítettek." Csakhogy az utóbbi Hadházy szerint egyszerűen nem igaz.

A politikus az Indexnek elmondta, nem nyomogatták a kilincset és még csak a kapu közelébe sem mentek. A helyszínen intézkedő rendőrök ráadásul ezt egy szóval nem is említették nekik – csupán arra hivatkoztak, hogy fokozott ellenőrzés miatt igazoltatják őket. Az esetet megnyugtatóan tisztázhatták volna annak a biztonsági kamerának a felvételei, ami a helyszíntől kb. négy méterre, a Pancho Aréna falára volt felszerelve, és ami mindent rögzített.

Csakhogy a határozatból kiderül, a felvételek már nem voltak meg. A rendőrség a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kommunikációs osztályához fordult, de „a megjelölt időpontban rögzített felvételek már nem álltak rendelkezésre, ezért azt nem tudta a hatóság rendelkezésére bocsátani".

Az alapítványt Orbán Viktor alapította, elnöke pedig Mészáros Lőrinc.

Kilincset nyomogatni=terrorveszély

A rendőrség azonban talált öt tanút, akik egymást igazolva állították, hogy Hadházyék igenis nyomkodták a kilincset, ezért szóltak a rendőrségnek. A tanúk feltehetőleg a Pancho Aréna biztonsági személyzete, ugyanis a következő sztorit mesélték (a tanúk neveit nem közöljük):

  • A. tanú „előadta, hogy telefonos bejelentést tett a rendőrség felé, mivel B. tanú jelezte neki a fenti eseményt. Ezt B. tanú vallomásában megerősítette".
  • B. tanú „előadta, hogy a kamerákon keresztül vette észre, hogy a helyszínen megjelent négy fő és a kilincset több alkalommal lenyomva megpróbált bejutni a fenti ingatlan területére, miközben erről videofelvételt készítettek".
  • C. tanú „vallomásában szintén megerősítette a fent leírtakat, melyet a kamerarendszeren keresztül kísért figyelemmel".
  • Az eseményt D. tanú „észlelte, aki tanúvallomásában előadta, hogy ő értesítette a diszpécsert rádión keresztül arról, hogy idegen személyek tartózkodnak a családi háznál."
  • E. tanú „előadta, hogy D. tanú rádiós jelzését követően látta, hogy több személy az ingatlan kerítésének kilincsét lenyomva megkísérelt bejutni oda."

Hadházy kérdésünkre nem akarta kimondani, hogy hamis tanúzásról lehet szó, úgy fogalmazott, „biztos valakivel összetévesztettek minket", de még vizsgálják a jogi lehetőségeket. Arra is utalt, hogy a vallomásokból egy olyan, életszerűtlen szituáció rajzolódik ki, mintha ők perceken keresztül nyomogattak volna egy kilincset, ami alatt a tanúk egymást még értesíthették is. Ráadásul a tanúk jó része arra a kamerarendszerre hivatkozik, aminek a felvételét nem adták oda a hatóságnak a vizsgálathoz.

had

De az LMP-s politikus szerint már eleve az is abszurd, hogy bárki bűncselekményt, sőt terrorveszélyt emleget – a kerti kiskapu kilincsének lenyomására hivatkozva. A határozatban ugyanis a következők állnak többek közt:

  • „cselekménye a közrend, közbiztonság veszélyeztetésére, szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésére utalt"
  • „komoly relevanciával bír az a tény is, hogy a panasz tárgyát képező időszakban közismerten terrorveszélyhelyzet bekövetkezésétől lehetett tartani."

Gyanús, mert német

De a panasz elutasításának mégsem ez a legabszurdabb érvelése, hanem az, hogy a németek azért voltak gyanúsak a rendőröknek, mert külföldiek. 

A rendőri intézkedés jogszerűségét a fentieken kívül az is indokolta, hogy a négy fő közül három fő külföldi (német állampolgár)

– szól a határozat indoklása, ami már csak azért is érdekes, mivel a négy személy állampolgárságát a bejelentéskor, az igazoltatás előtt a rendőrök nem tudhatták, az ott derült ki. 

A panasz elutasítását Hadházy megfellebbezi.

Az ügyből azonban legalább most kiderült, hogy Orbán Viktor nem csupán úgy használhatja sajátjaként a felcsúti fociakadémiát, hogy oda olykor leugrik edzeni. Hanem a rendőrségi levél szerint a Mészáros Lőrinc vezette sportakadémia biztonsági rendszerével úgy mellékesen a miniszterelnök felcsúti házát is éberen figyelik. A hivatkozott vallomásokban különösen érdekes az a fordult, hogy „idegen személyek tartózkodnak″ Orbánék házánál – vajon a Pancho Aréna biztonsági őreinek miért dolga azt tudni, ki tartozhat a szomszédos ház udvartartásához, és ki nem?