Rövidesen felesleges lesz a lakcímkártya

2017.01.04. 06:34

Várhatóan a második félévben egy sor ügyintézésnél már nem lesz szüksége lakcímkártyára annak, akinek új típusú személyi igazolványa, azaz e-kártyája van, írja a Magyar Nemzet.

A lap rákérdezett a Belügyminisztériumnál, ahonnan azt a választ kapták: a lakcímadatok rögzítésére várhatóan 2017 második felében lesz lehetőség.

A lakcímkártya elhagyásához viszont arra is szükség van, hogy a fogadó fél, vagyis az adott hivatal vagy piaci szolgáltató rendelkezzen olyan kártyaolvasóval, amellyel kinyerhetőek az adatok. A Belügyminisztérium szerint az okmányirodák és a kormányablakok mindegyikét felszerelték már okmányolvasóval, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelenleg 450 ilyen eszközt használ. Az egészségügyben 300 leolvasót adtak át, az egészségügy pedig kilencvenezer eszközt szerez be a közeljövőben.

A lap szerint kérdés, hogy például a postán vagy a banki ügyintézésben mikor teszik kötelezővé a kártyaolvasók beszerzését és használatát. Ameddig ez nem történik meg, addig nem lesz végleg eldobható a lakcímkártya sem, írják.