Gyanús Ferrarira bukkantak egy XI. kerületi parkolóban

2017.01.06. 07:36

Budapesti rendőröket hívott egy gyanakodó állampolgár az év első napján egy XI. kerületi teremgarázsba, ahol egy piros Ferrari parkolt. Az autóról kiderült, hogy a hatóságok Spanyolországban körözik, mivel 2016. december 17-én ismeretlen személy bérbe vette egy spanyol férfitól, de a szerződésben rögzített határidőre nem vitte vissza.

A rendőrök a garázshely bérlőjét szerdán el is fogták, és a 37 éves H. András lakásán, illetve a hozzá köthető autókereskedésekben tartott házkutatásokkor a nyomozók 20 darab lőszert, a Ferrari indítókulcsát, két hamis spanyol forgalmi engedélyt, készpénzt és egy hamis alvázszámú autót találtak. A nyomozók még aznap 13 óra 50 perckor egy szigetszentmiklósi telephelyen elfogták azt a 41 éves B. Zsoltot, aki a férfinak a két autóra a hamis rendszámokat adta. A helyszínen tartott házkutatáskor a rendőrök további két, hamis alvázszámú kocsit foglaltak le.

A Ferrarit a rendőrség lefoglalta, a két férfi ellen pedig a BRFK

  • orgazdaság
  • egyedi azonosító jellel való visszaélés
  • H. András ellen pedig ezeken kívül lőszerrel való visszaélés

gyanúja miatt indított eljárást.

(police.hu)