Leonóra, Inez
-4 °C
6 °C

Három percig hallgatta ki a rendőrség Mirkóczkit

2017.01.11. 07:55

Telefonon, mindössze három percen keresztül hallgatta ki a rendőrség Mirkóczki Ádám jobbikos politikust - ezt maga az érintett mondta a Magyar Nemzetnek. Mirkóczki hétfőn közölte, hogy a Képviselői Irodaházban lévő irodáját - két másikkal együtt - feltörték. A politikus a Magyar Nemzetnek azt mondta: a rendőrség csak arra volt kíváncsi, hogy eltűnt-e valami az irodából. 

A politikus a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy kedden már be tudott jutni a helyiségbe, és első látásra nem tűnt el onnan semmi. Bár az is igaz, hogy 2014-ig visszamenőleg voltak ott dokumentumok, tehát biztos ebben nem lehet. De nem kell hogy eltűnjön valami, elég, ha lefotózták - magyarázta.

A Belügyminisztérium hétfőn, alig néhány órával Mirkóczki bejelentése után közölte, hogy klasszikus feszítési nyom nem volt, azonban az esetleges idegen behatolás megerősítéséhez vagy kizárásához szakértői vizsgálat szükséges. A BM szerint az irodából nem tűnt el semmi, noha Mirkóczki Ádámot akkor még a helyszínelésre hivatkozva be sem engedték.

Mirkóczki azt viszont furcsának találja, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem is kereste, pedig nemzetbiztonsági védelem alá esik, miután az Országgyűlés nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi bizottságának tagjaként minősített információkkal is dolgozik. "Szerintem az egésznek az lesz a vége, hogy a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárja az ügyet" – mondta a politikus.