Kiskorú lányokat adott el prostiként a 72 éves úrnak

2017.01.13. 10:03

Egy 22 éves nő pár évvel ezelőtt összesen kilenc fiatal lányt, köztük több kiskorút bírt rá prostitúcióra a vád szerint - közölte a fővárosi főügyészség.

A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja 2012 nyara és 2013 nyara között, rendszeres haszonszerzésre törekedve, fiatal lányokat bírt rá prostitúciós tevékenységre. 

Az ügynek van egy másodrendű vádlottja is, egy 72 éves férfi, aki öt nagykorú fiatal nő, valamint négy - általa is tudottan 18 év alatti - kiskorú lány szolgáltatását vette igénybe. A többi kurvázó férfi kiléte ismeretlen.

A fiatal nő az általa kiközvetített, prostitúciós tevékenységet végző nagy- és kiskorú személyektől jellemzően a szexuális szolgáltatásért kapott pénz fele részét, így általában tízezer-30 ezer forint közötti összeget kért el.

A vádlott nő a lányokat jellemzően kínai szórakozóhelyekre, valamint fővárosi hotelekbe vitte, ahol férfiaknak szexuális szolgáltatást nyújtottak.

A vádlott a lányok közül többet egy ismert közösségi oldalon keresett meg, azon keresztül vette fel velük a kapcsolatot, majd bírta rá őket a prostitúciós tevékenységre.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a 22 éves nővel szemben négy rendbeli üzletszerűen, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette, valamint további öt rendbeli üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

A másodrendű vádlottat az ügyészség öt kiskorú lány vonatkozásában elkövetett gyermekprostitúció kihasználásának bűntettével vádolja. Az ügynek több más vádlottja is van, velük szemben jellemzően kerítés bűntette, vagy prostitúció elősegítésének bűntette a vád.