175 ezres béremelést kapott a makói polgármester

2017.01.18. 19:16

Rövid és békés rendkívüli ülést tartottak Makó önkormányzati képviselői, akik vita nélkül megszavazták, hogy a város fideszes vezetőinek januártól megemelkedjen a bére. A döntés értelmében Farkas Éva Erzsébet polgármester fizetése havi bruttó 698 ezer forint lett, Czirbus Gábor alpolgármester pedig bruttó 623 ezer forintot vihet majd haza ezután - írta a Delmagyar.hu

A portál szerint a két városvezető bére több mint 30 százalékkal emelkedik, és ráadásként mindketten az illetményük 15 százalékának megfelelő költségáltányt is kapnak. A polgármester így bruttó 175 ezer forinttal fog többet keresni. 

A lap szerint a szavazás csak puszta formalitás volt, mert törvény írja elő, hogy a lakosság létszámának arányában milyen illetményt és költségtérítést kaphatnak a városvezetők, és ezek szerint Farkas és Czirbus a lehetséges maximumnál kevesebbet kerestek. 

A szavazás előtt egyébként az alpolgármester kérte, hogy ne kelljen szavaznia a saját fizetéséről.