Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Brutálisan megverték, majd kirabolták az idős házaspárt Tatán

2017.01.18. 09:04

Több ember sérelmére, nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt emeltek vádat azzal a négy férfivel szemben, akik feszítővassal és ököllel bántalmazták a sértetteket, majd kirabolták őket - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Lemezkazettában tartották a pénzt
Lemezkazettában tartották a pénzt
Fotó: ugyeszseg.hu

A 76 éves férfi és 70 éves felesége egy tatai családi házban lakott, nekik az egyik elkövető 2010-ben fát adott el. Az idős férfi a konyhában fizetett, így a férfi ekkor megfigyelte, hogy a sértettek lemezkazettában tartják a pénzt. Ez a férfi 2015 decemberében Miskolcon összetalálkozott az ismerősével, aki megkérdezte tőle, hogy tud-e olyan helyet, ahonnan pénzt lehet szerezni. Ekkor a férfinek eszébe jutott, hogy öt évvel korábban a sértettek házában látott készpénzt.

Később a férfiak ismét találkoztak, ekkor már további két bűntársuk is jelen volt, akikkel megbeszélték, hogy a sértettek pénzét megszerzik. A férfiak 2015. december 7-én, a hajnali órákban érkeztek Tatára, ahol a tippadó megmutatta a házat, és még egyszer elmagyarázta a társainak, hogy hol találják a pénzkazettát, majd a közelben várakozott.

A három elkövető a kerítésen átmászott, az arcukra maszkot húztak, majd egy 56 centis feszítővassal az ablakot kifeszítették, de az berepedt, így az idős férfi felébredt, és a bejárati ajtót kinyitotta.

Ekkor mindhárman rátámadtak, a konyhába lökték, feszítővassal ütlegelték, hosszasan rugdosták, ütötték. Ekkor megjelent az idős asszony, akit ketten több alkalommal, ököllel az arcán megütöttek. A férfiak elvették a sértettek ékszereit, és a lemezkazettában lévő pénzt, összesen 660 676 forint értékben, majd nejlonharisnyával megkötözték a házaspárt, összetörték a mobiltelefonokat, hogy a sértettek ne tudjanak rendőrt hívni, végül a bejárati ajtót kívülről bezárták.

Az idős férfi a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően meghalt. Az asszony maradandó fogyatékosságot eredményező szemsérülést szenvedett.

A főügyészség három férfivel szemben ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést, míg a tippadóval szemben fegyházbüntetést indítványozott.