Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Elkábították és kifosztották a vendégeket egy budapesti klubban

2017.01.22. 18:10 Módosítva: 2017.01.22. 21:17

Hónapokon keresztül fosztogatta a vendégeit egy budapesti, belvárosi szórakozóhely tulajdonosa és három alkalmazottja a rendőrség gyanúja szerint. Négy ember ellen indult eljárás: a tulajdonos, a 34 éves S. Tamás, valamint a 37 éves O. Sándor, a 29 éves S. Irén és egy 27 éves kurdi lakos ellen, írja a Police.hu

A rendőrség szerint három hónapon keresztül dolgozott a csapat azzal a módszerrel, hogy bódítószert kevertek a vendégeik italába, majd miután elkábultak, és nem tudtak védekezni, elvették tőlük a pénzüket, a bankkártyáikat, a mobiltelefonjukat és a személyes irataikat is. Előfordult többször az is, hogy a kábult vendéget hazakísérték, és otthonában fosztották ki, teszi hozzá a rendőrségi közlemény.

A rendőrök végül vasárnapra virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után csaptak le a klubra a NAV munkatársaival közösen, ugyanis a helyen előfordult túlszámlázás is. S. Tamást és két alkalmazottját a helyszínen fogták el. A negyedik embert, O. Sándort fél órával később, józsefvárosi lakásán érték utol. A klub átvizsgálásakor mobiltelefonokat és sok személyes iratot foglaltak le, magyart és külföldit egyaránt. 

A tulajdonost még ráadásul prostitúció elősegítésével is meggyanúsították, a rendőrök szerint férfiakat foglalkoztatott, akik anyagi ellenszolgáltatásért cserébe szexuális szolgáltatást nyújtottak a vendégeknek. S. Tamást és O. Sándort őrizetbe vették, és indítványozták az előzetes letartóztatásukat is.

A rendőrség az Index kérdésére sem kívánta megnevezni a szóban forgó helyet.