Koronavírus adatok

2022. jan. 18.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Piroska
-4 °C
5 °C

Hősök a busztragédia túlélői is

2017.01.28. 07:45 Módosítva: 2017.01.29. 10:59
Rigler Ilona pszichiáter, a Heim Pál Gyermekkórház Mentálhigiénés Központjának osztályvezető főorvosa az elsők között ért oda az olaszországi busztragédia túlélőihez. Feladata az volt, hogy segítsen a gyerekeknek a trauma feldolgozásában. A pszichiáter szerint eddig kevesebb figyelmet kapott az az irtózatos teher, amivel a túlélőknek kell megküzdeni: egyszerre gyászolják elvesztett társaikat és kellene örülniük annak, hogy ők életben maradtak.

Hogyan került Veronába a buszbaleset után, hogy pszichiáterként segítsen a túlélőknek?

A külügyminisztérium kért segítséget a Heim Pál Gyermekkórháztól. Olyan szakembereket kerestek, akiknek van tapasztalata súlyos tragédiákon átesett gyermekek kezelésében és támogatásában. Mi már korábban végeztünk ilyet. Egy pszichológus kollégámmal mentünk, aki krízis utáni poszttraumás stressz kezeléséről szóló tanfolyamot is végzett. 

Mi volt a legfontosabb, amikor odaértek?

Vasárnap hajnalban érkeztünk meg abba a Veronához közeli szállodába, ahová a gyerekeket elszállásolták. A szakma szabályai szerint ilyenkor az a legfontosabb, hogy a lehető leghamarabb ültessük le együtt a túlélőket egy beszélgetésre.

Miért fontosabb ilyenkor a csoportos beszélgetés, mint az egyéni terápia?

Mert ilyenkor sokkal könnyebb beszélni és megnyílni a sorstársak előtt, akikkel együtt élték át a tragédiát. A csoportos beszélgetés abban is segít, hogy maguknak is össze tudják rakni a történéseket, közösen ki tudják pótolni a hiányzó részleteket. Volt, aki nem szeretett volna ezen a beszélgetésen részt venni, amit tökéletesen megértettünk. Ez nem lehet kötelező, még ha összességében jót is tesz.

Miről tudnak beszélni egyáltalán ilyenkor?

Elsőre a gyerekek csak sztori szinten tudták elmondani a borzalmat. Hogy nem tudták kitörni az ablakot, hogy más pedig a fejével törte ki.

Az érzelmek nehezebben jönnek ki?

Ehhez mindenképpen próbálunk érzelmeket is kapcsolni: mit éreztél, milyen hangokra vagy szagokra emlékszel? A csoport megtartó ereje azért is fontos, mert az megengedi, hogy az érzelmeiket is kifejezzék.

Milyen egyéni stratégiákkal próbálták meg kezelni a gyerekek ezt a tragédiát? 

Ezt mindenki a maga módján teszi – ahány ember, annyiféle megoldás. A gyerekek vasárnapra az első sokkon már túl voltak. Ilyenkor az ember az egyik percben még hárít, a másikban összeomlik, aztán újra hárít. Volt, aki azt mondta, még mindig nem hiszi, hogy ez a valóság. Abban bízott, hogy egyszer felébred ebből a rossz álomból. Volt, aki végig nem tudott megszólalni és megnyílni. Más egy idő után el tudta engedni magát, és teret adott a sírásnak, ami ilyenkor a legtermészetesebb dolog.

Mennyire jellemző, hogy a túlélőkben bűntudat lép fel, amiért ők megmaradtak, a társaik pedig meghaltak?

Talán ennek a kezelése a legfontosabb ilyenkor. Ezt azzal lehet legjobban feltárni, ha megkérdezzük, mit mondanának azoknak, akik már semmit nem tudnak mondani. Volt, akinek a bűntudata abból fakadt, hogy ő hátrébb kapott helyet, és az elöl ülők haltak meg. Másoknál felnagyítódtak korábbi kisebb konfliktusok olyanokkal, akikkel már többet nem tudnak beszélni. Kívülállóként nehéz belegondolni abban, milyen kínzó feszültséget él át ilyenkor egy gyerek: egyszerre gyászolják az elvesztett osztálytársakat, és egyszerre örülnek az életben maradásnak. És ez a szülőkre is igaz. 

Mik a poszttraumás stressz szindróma jelei, mire kell figyelni ilyenkor?

Egy-másfél hónapig szükségszerűen előfordul, hogy a legváratlanabb pillanatokban ugranak be emlékek a tragédiáról. Ez teljesen természetes. Ha ennél hosszabb idő után is jellemzőek ezek az "emlékbetörések", akkor már poszttraumás stressz szindrómáról beszélhetünk. Ezt nagy hangulatingadozások, néha indokolatlan ingerlékenység, depresszió jellemezheti, amire figyelni kell és kezelésre szorul.

Mennyit beszéltek arról a fajta hősiességről, amiről sokat lehetett olvasni a tragédia utáni beszámolókban?

Ez sokszor szóba került. Találni kell ugyanis pozitív pontokat, amik segítenek a túlélésben. Ezek a gyerekek és felnőttek átélték az átélhetetlent, nem szabad, hogy csak a negatívumok érvényesüljenek: a túlélőnek kell és szabad örülnie annak, hogy életben van. Fantasztikus és egyben tragikus hősiességről tett tanúbizonyságot az a tanár, aki sorra mentette ki a diákokat, miközben saját gyermekeit elveszítette. De ugyanígy hős mindegyik gyerek is, aki csak túlélte és - jelen- és jövő időben - túléli ezt a tragédiát. Ők abban a pillanatban azt tették, amit tenni tudtak, és abban a helyzetben tenniük kellett. Ki-ki a saját normáihoz képest a maximumot nyújtotta.

Mit gondol az összes magyar iskolában elrendelt gyásznapról? Be kellett vonni a gyászba minden iskolást 7 -18 évesig?

Kötelezővé én nem tettem volna, de arra mindenképpen lehetőséget kell adni ilyenkor, hogy a többiek is valamilyen formában beszélni tudjanak erről. Ez a tragédia ugyanis sokkal több gyereket érintett, mint gondolnánk. Sok gyereknek van közvetett vagy közvetlen ismerőse, rokona az Olaszországban balesetet szenvedett iskolai csoportból. Ez a tragédia őket is jobban traumatizálhatta az átlagos újságolvasónál.

Mennyire befolyásolhatja ez a tragédia a túlélők további életét?

A legfontosabb cél, hogy az ő életük menjen tovább. Sokan vallottak arról, hogy minden átértékelődött számukra, mostantól máshol vannak a hangsúlyok. Biztos egészen másként fogják fel egy ideig annak a súlyát, ha legközelebb hármast kapnak földrajzból, de egy idő után ez is visszarendeződik majd. Ez is természetes, még ha az alapvető értékek örökre meg is változtak bennük.



  • Vennék
  • Hírek