A TEK szerint nem tiltották meg az Együtt Putyin elleni tüntetését

2017.01.31. 11:02

Mint ismert, az Együtt demonstrációt hirdetett csütörtök este 6 órára a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkára, ahol füttykoncerttel tiltakoznának az Orbán−Putyin-szövetség ellen. A párt hétfőn közölte, hogy a rendezvény veszélybe került a Terrorlehárítási Központ intézkedése miatt, ugyanis a TEK az Alkotmány utcát is le akarja zárni.

Az Együtt azonban jelezte, hogy mivel érvényes területfoglalási engedélyük van, nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a TEK az általuk már korábban lefoglalt területen megjelenjen. Szerintük

jogszerűen ezt nem is tehetik meg, ezért mi mindenképpen ott leszünk, akkor is, ha vízágyúkkal próbálnak megakadályozni ebben!

A TEK kedden közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov és Vlagyimir Putyin kiemelten védett személyek, akiknek védelmét a belügyminiszter utasítására ők látják el. A TEK ennek érdekében személy- és létesítményvédelmi intézkedéseket léptetett életbe és ezeket a látogatás végéig fenntartja. Ugyanakkor meglátásuk szerint

az intézkedés nem jelenti egyetlen demonstráció megtiltását sem, de lehetőséget biztosít a védett személyek biztonságának garantálása és a közlekedési útvonalak biztosítása érdekében számos rendőri intézkedés bevezetésére.

A TEK Putyin látogatása kapcsán nemcsak a Kossuth teret és az Alkotmány utcát zárja le, így ha autóval közlekedik, jobban jár, ha elolvassa ezt a cikkünket.