Móric
14 °C
15 °C

Vádat emeltek a kisfia halálát okozó recski férfi ellen

2017.02.03. 11:28

A Heves Megyei Főügyészség letöltendő börtönbüntetést kér arra a férfira, aki tavaly júniusban két hónapos kisfia halálát okozta Recsken. A több mint félmillió forintos bűnügyi költséget is megfizettetnék vele.

A férfit idegesítette a gyerek sírása, megpróbálta lecsendesíteni, de nem sikerült neki. Erősen megrázta, és ekkor a fejét nekiütötte valamilyen kemény tárgynak. Ezután visszatette az ágyba, és lefeküdt aludni. Hajnalban észlelték a szülők, hogy a kisfiú rosszul van, bevitték az ügyeletre, de már nem tudták megmenteni az életét.

Az ügyészség közleményéből kiderült, hogy egy évvel korábban már történt egy hasonló eset. Néhány hónapos kislányukon életmentő műtétet kellett végrehajtani, miután az apa kettesben maradt vele. A gyámhatóság elvette tőlük a gyereket, akit végül az egyik nagyszülőnél helyeztek el.