Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Cigányok csak biztonsági kísérettel mehetnek át a Gozsdu-udvaron

2017.02.06. 08:33

Vasárnap két beszámoló is megjelent a Facebookon, amelyek szerint két fiatal lányt arra hivatkozva nem engedtek át a Gozsdu-udvar Madách Imre úti szakaszán, mert cigány származásúak. Pontosabban a leírás szerint csak úgy mehettek át, ha biztonsági őr kíséri őket az említett területen. 

Viki története a Facebookon

Elsőként történetem és kérdésem Orbán Viktorhoz és minden olyan emberhez szól akik úgy gondolják, hogy kevesebb és veszélyesebb vagyok bárkinél! Megtörtént eset alapjàn!!

Helyszín: 2017.02.05. Szombat este, nem sokkal éjfél után.Holló utcáról fellépve a Gozsdu udvar átvágásával a Madàch térre való érkezéssel. Barátnőmmel és egy barátommal haladok a szemerkélő esőben egyik helyszínről a másikra, egy kis szombat esti találkozó,laza italozás céljából, ugyanis a pár nap múlva külföldre visszautazó barátnőmet ismét sokáig nem látom. Nevetünk, beszélgetünk, sietünk, hisz az időjárás nem volt hálás hozzánk, hisz esett az eső.

A Holló utcáról fellépve a Gozsdu udvar irányába érkeztünk, mikor is egy biztonsàgiőr odalép hozzánk, hogy most itt nem mehetünk át. A kép körülöttünk a következő, tipikus szombat esti fennforgás jön megy mindenki tele emberekkel, szórakozni vàgyó emberek sietnek betérni a kedvükre való helyszínekre. Semmi lezárás esetleges film, reklám egyéb forgatás miatt. Így felmerült az első kérdés bennem kíváncsiságból és autómatikus reakcióként, hogy mi történik, hogy nem mehetek át,hiszen szemből is és a mi oldalunkról is folyamatos átjàrás történik!!??

Első válaszként a le van zárva az udvar magyarázatot kaptam, majd rögtön jött a következő de átkisérlek. Mint tudjuk esik és haladnánk és nem értem, időm sincs gondolkodni, elindultunk a fiatalember kiséretében az udvaron keresztül, majd alig 3méter után levált és az ott lévő két emberükhöz szólt, hogy ő most átkisért minket ránk mutatva. Haladtunk útunkon a Madách tér egyik helyszínére betérve. Még hangosan nevetve mondtam is, hogy ez milyen vicces, hogy kiséretet kaptam, ilyen sose volt az elmúlt 10évemben pedig sokat járok ezen szakaszon mióta Budapesten élek. Annyit kérdeztem az őrünktől, hogy ez miért van és annyit mondott, hogy nincs túl jó kedve, hogy ez a feladata az esőben hidegben. Nyugtáztam, hogy azt el is hiszem nem irigylem. Ennyiben hagytam a dolgot, hisz nem foglalkoztatott a dolog tovàbb.

Majd mikor betértünk egy helyre, akkor fedeztem fel barátnőm és barátom arcán, hogy ez mi volt és mi is történt éppen, kifejezést. Abban a pillanatban mikor barátnőm teljesen felháborodva és kiborulva kimondta az első mondatot, hogy mi is történt tulajdonképpen, akkor esett le, hogy ez komolyan ezért volt?!! Meg kellett bizonyosodnom, hogy tényleg ez a probléma vele és velem, így visszamentünk, hogy ismét átkeljünk eme Közterületen, hogy kiderüljön miért is vagyunk ketten kivàltsàgosak.

Ismét két fiatalember az egyikük közölte, hogy akkor ő átkisér minket, majd feltettük a kérdést, hogy most ez miért is van?? 2017.02.02 Budapest Réti Viktória vagyok, miniszterelnökünk Orbàn Viktor.

A válasz: Azért mert azt kaptuk utasításba, hogy CIGÁNYOKAT nem engedhetünk át!!!! Közöltem, hogy benne legalább volt annyi, hogy ezt elmondja így választ kaptunk a kiváltságos helyzetünkre. Képzeljük el a helyzetünket most, két 30éves dolgozó gyermektelen nők vagyunk nem részesülünk semmilyen támogatásban, ugyanúgy fizetünk adót, dolgozunk és eltartjuk magunkat mint bárki, akárki más. Magyarul beszélünk és a ruházatunk sem feltűnő vagy eltérő mint akárki másé. Egyetlen dolog más rajtunk. A pigmentjeink másképp viselkednek, így barnább a bőröm az éppen előttem álló őrnél. Tehát CIGÁNY vagyok. Ami azt jelentette, hogy veszélyes vagyok azon a 3méteren lévő közterületre és az ott közlekedő emberekre.

Történetem, szégyenteljes, felháborító és tudnám még ragozni de nem fogom ugyanis váratlan fordulat következett be. Kértük az őrök felettesét, hogy ezt beszéljük meg, mert magyarázatot szeretnénk kapni a fellépésük okára. Aki 2percen belül megjelent és senki nem hiszi el, látnotok kellett volna az én arcomat mikor megláttam eme férfi embert, aki legalább 4 árnyalattal barnàbb volt mint én, hiszen CIGÁNY volt. Normálisan beszélt, ugyanolyan volt mint bármelyik ember, pont mint mi, az első mondata, hogy nagyon kellemetlen ez a szituáció mert ő is CIGÀNY de ezt kapták utasításba, majd átmehettünk kiséret nélkül csak menjünk el mert nem volt idegzete hallgatni a felhàborodásunkat.

A történetem ez!

Mindenkinek joga van azt gondolni és tenni ebben az országban amit akar a törvényeket betartva mások testiépségét nem veszélyeztetve és tulajdonát óvva élni. Kérdem én tisztelt Orbàn Viktor, hány árnyalattal barnább a bőre önnek az enyémnél? Mert én úgy láttam,ha személyesen nem is találkoztunk, de szerintem nagyjából ugyanolyan emberek vagyunk sőt a pigmentjeink is hasonlóan viselkednek. Ha az ön lánya lett volna ebben a helyzetben, mert neki is hasonló pigmentjei vannak mint nekem, akkor mit tett volna?? Mert szeretném tudni, hogy nekem mit kellene tennem!!!!??!!!  

Telefonon beszéltünk a történet másik szereplőjével, aki elmondta: nagyjából szombat éjfél körül történt az eset. Nem a Gozsdu valamelyik helyére tartottak, azon csak átkeltek, egy szórakozóhelyről mentek, a Holló utca felől, a Madách Imre tér felé, a Madách Imre úton. Ekkor állították meg őket a biztonsági őrök, és közölték velük, hogy kíséret nélkül nem mehetnek át a pár méteres szakaszon. Az őrök közül az egyiken egy Gozsdu feliratú kabát volt, így minden bizonnyal a Gozsdu-udvar alkalmazásában álló emberről van szó. Megkeresésünkre határozottan cáfolta a szakaszhoz közel lévő Gozsdu Manó Klub, hogy az ő emberükről lett volna szó.

Egy névtelen forrásunk szerint a Gozsdu-udvart külön cég védi, függetlenül az ott működő szórakozóhelyektől, miután egy időben megszaporodtak a külföldi vendégekre utazó zsebesek, dílerek és prostituáltak. 

A lányok először azt hitték, hogy forgatás van, majd akkor fogták fel, hogy mi történt, miután átértek a Madách tér egyik szórakozóhelyére, és visszamentek megkérdezni: valóban a származásuk miatt kaptak extra kíséretet? Az őrök felettesét kérték, aki maga is roma származású. Ő azt mondta nekik, hogy sajnálja, de utasításba kapta, hogy a cigány származású embereket át kell kísérni.

DSC 4924
Fotó: Bődey János / Index

Két hete egy környéken dolgozó férfi nyílt levelet írt a Gozsdu-udvarnak, miután szintén az említett szakaszon nem engedték át az őrök, és így kerülő úton kellett hazamennie munka után. Bejegyzése szerint a megállítás egyetlen oka az lehetett, hogy kapucni volt a fején. 

Az esetről még vasárnap megkérdeztük a Gozsdu-udvart is. A Facebookon feltett kérdéseinkre azt válaszolták, küldjük el azokat emailben is (holott azt már előzőleg is megtettük). A cikk megjelenéséig érdemben nem reagáltak az emailre.