Megadták magukat a gázolajszagú benzint tankoló autók Kisteleken

2017.02.08. 12:14

Gázolajszaga volt annak az üzemanyagnak, amit a kisteleki OMV-kúton tankoltak 95-ös benzin helyett az autósok a hétvégén - írja a Délmagyar.hu. Az érintett kocsik többsége hamar megadta magát és szerelőműhelyekben kötött ki. 

1280

A február 3-án 14 órától másnap 17 óráig 95-ös benzint vásárlóknak közleményt adott ki a benzinkút, miszerint a „töltőállomás nem a megrendelt és a szállítólevélen feltüntetett üzemanyagot kapta és szolgálta ki önhibáján kívül". Kérték az érintetteket, hogy szakemberrel távolítsák el az üzemanyagot, majd a tankolást igazoló blokkal és a javításról szóló számlával jelentkezzenek a töltőállomáson.

Hétfőn három autót tisztítottak ki az egyik műhelyben, minddel haza tudtak még menni, de volt, akinek hamar gyanússá vált, hogy valami nem stimmel. Akadt, akinek 62 liter üzemanyag bánta, másnak csak 20 liter. Volt köztük egy BMW is, nyeregtankkal, itt a kardántengely melletti mindkét tartályból le kellett szívni a nem megfelelő, gázolajszagú üzemanyagot. 

Egy másik műhelyben öt érintett autót javítottak emiatt. Volt, aki nagyon bevásárolt, de errefelé inkább az a jellemző, hogy az emberek 2-3000 forintért tankolnak. Egy Opel egészen Balástyáig elgurult, és csak ott adta meg magát. 

"A kisteleki OMV-partner töltőállomáson egy előre nem látható műszaki hiba miatt az üzemanyag minősége rövid időre eltért a megkövetelt sztenderdektől" – írta a társaság a Délmagyar kérdésére. Amint a hibát észrevették, a töltőállomás üzemeltetőjével közösen megkezdték annak elhárítását, az OMV kompenzálja a károkat. A kúton a műszaki hiba elhárításáig a 95-ös prémium üzemanyag az alap 95-ös benzin áráért vásárolható meg.

Azt, hogy pontosan mit szolgáltak ki egy napon keresztül a kisteleki kúton 95-ös benzin helyett, még nem tudják, egy laborvizsgálat után derülhet ki.